Nos, bár csak egyetlen egy kommentárt kaptam, azért annak az egynek is nagyon örültem. Remélem azért egy kicsivel többen olvassák, mint ahányan kommentálnak...:S:) Na mindegy. Itt az első fejezet, ez már jóval hosszabb és eseményekben dúsabb lett. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! Pusszancs: Toti
1. fejezet (Rob)
Kiszálltam a limuzinból vigyorogva integettem a fotósoknak – máris megjelentek, tipikus – megfordultam, és a kezemet nyújtottam Kristennek. Mosolyogva elfogadta, kilépett, egy puszit nyomott az arcomra, és becsukta az ajtót. A limuzin nem mozdult egy tapodtat se, sejtettem, hogy megvárja, míg végzünk itt.
Ismét ráraktam a kezem a derekára, és megindultunk befelé. Tekintettemmel gyorsan végigpásztáztam a helyet, és szerencsére találtam is egy félreeső boxot. Kristen is észre vette és megindultunk az irányába.
Kényelmesen elhelyezkedtünk, és örömmel tapasztaltam, hogy itt nem tudnak fotózni minket a paparazzók. Remek!
Egymással szemben ültünk le. A pincérnő rögtön ott termett mellettünk.
- Jó napot! Segíthetek valamiben? – alig tudott beszélni, csak kapkodta a levegőt.
- Igen, köszönjük. Én valami erőset kérnék. Mindegy, mit. Kristen, drágám, te mit szeretnél? Természetesen én fizetek. – mosolyogtam rá mézesmázosan, miközben legszívesebben kirohantam volna az étteremből, itt hagyva őt.
- Nekem is jöhet valami ütős, szívem. – mosolygott rám ő is.
A pincérnőnek elakadt a szeme, azt hitte, tényleg együtt vagyunk, azt vélte, a mosoly, amit előbb Kristen nekem szánt, szerelmes volt, de én tudtam, láttam a szemében, hogy legszívesebben lefejezett volna, hasonlóan hozzám.
- Máris hozom. – azzal ott hagyott minket kettesben.
A biztonság kedvéért kicsit közelebb húzódtam Kristen felé, és ő is egyel arrébb ült, felém.
- Szóval. Tisztázzunk pár dolgot! – vette hivatalosra a hangját Kristen, miközben én a színjáték kedvéért rátettem a karom a vállára. Egy horkantással jelezte, hogy nincs kedvére, ahogy nekem sem volt kedvem őt fogdosni.
- Előbb még telefonálnom kell.
Előkotortam a farmerom zsebéből a mobilom, és tárcsáztam Emilie számát. Az első csörgésre felvette.
- Rob?! Mi folyik itt? Most hallottam a szomszédtól, hogy te… te és Kristen…
- Nyugodj meg Emi. Drágám, figyelj. George ránk parancsolt, hogy úgy kell tennünk, mintha együtt járnánk Kristennel, hogy a hírverés nagyobb legyen körülöttünk, lévén, hogy „mindjárt itt az új film”. – próbáltam utánozni George hangját, kisebb-nagyobb sikerrel, mire Kristen elnevette magát mellettem.
Attól függetlenül, hogy szívem mélyéből gyűlöltem, nagyon szép volt a nevetése. Lágy, mégis szinte csilingelt. Nem sokszor hallom őt kacagni, aminek mellesleg nagyon örülök.
- Persze. És szerinted ezt én most komolyan beveszem?
- Em, esküszöm. Tudod, mennyire nem kedveljük egymást… Kristennel. Nem kell semmi miatt aggódnod. Komolyan azt hiszed, mikor itt vagy nekem te, megcsalnálak Kristennel? Ez eléggé nevetséges.
Kristen felhorkant mellettem, és tudtam, hogy a sértésemre próbál ezzel válaszolni, mire én elvigyorodtam. Sikerült megsértenem, ez már egy jó pont!
- Igazad van. Szeretlek.
- Nálam nem jobban. Szia. Sietek haza.
- És én itt fogok várni rád, az ágyban.
- Remélem nem lesz rajtad túl sok ruha. – mondtam kajánul.
Letettem a telefont, és visszasüllyesztettem a zsebembe.
- Most már tisztázhatjuk azokat a dolgokat! – vigyorogtam.
Sokkal boldogabb lettem attól, hogy beszélhettem szerelmemmel. Hihetetlen. Ebből látszik, mennyire szerelmes vagyok belé. Hiszen ez az, nem? Szerelem.
- Remek! A lényeg, semmi kedvem hozzá, hogy rajtam legeltesd a szemed, vagy a kezed. Ha az újság írok kérdezik, a forgatás alatt jöttünk össze, és mindkettőnk kapcsolata már kezdett tönkre menni, ezért nem volt nagy akadály. A „barátnőddel” nem mutatkozhatsz nyilvánosan, ahogy én sem fogok Michael-lel. Oh. És a legfontosabb. Csak semmi smár! Ha lemered dugni a nyelvedet a torkomba, komolyan mondom megfolytalak.
- Ennyi lenne az egész? Elhiheted ez nem lesz nehéz. Bár azt igazán sajnálom, hogy nem mehetek el Emilie-vel bulizni. Az a legjobb. Pláne, amikor totál leissza magát a sárga földig. Na, amit utána csinál az ágyban…
- Állj! – tartotta fel a kezét Kristen, megakadályozva, hogy tovább folytassam. – Nem vagyok kíváncsi a nemi életedre.
- Te tudod. Pedig biztos sokkal élvezetesebb, mint a tiéd. – mosolyogtam.
- Már itt is vagyok! El-nézést, de kérhetnék egy-egy autógrammot. – kérdezte meg kicsit sem félénken a pincérnő, miközben lerakta az asztalra a két whiskyt.
- Természetesen.
Odanyújtott nekünk egy papírlapot, és egy tollat. Kristen írta alá először, bár szinte biztos voltam benne, hogy engem jobban kedvel a kishölgy, lévén, hogy szinte végig rajtam pihentette a szemét. Kristen odatolta elém a lapot, én is aláírtam, majd egy szívdöglesztő mosoly kíséretében visszaadtam a hölgynek.
- Köszönöm. – mondta elakadt lélegzettel.
Kristen csak felsóhajtott, egy húzásra felhajtotta a pohár tartalmát, majd visszanézett a pincérnőre.
- Kérhetnék még egy kört. Nem is, inkább kettőt.
- Persze. Máris hozom.
Azzal el is tűnt.
Szép lassan iszogattam a poharam tartalmát. Mire kiürült, a pincérnő visszatért Kristen következő adagjával, mire én is kértem még egy pohár whiskyt. A hölgy még mindig ott volt az asztalunknál, mikor Kristen a második poharat is kiürítette. Elég gyorsan ivott, már látszott rajta, hogy kezd becsípni: arca kipirosodott, egyre többet mosolygott, ami tőle elég ritka, no meg persze enyhén szólva zagyvaságokat kezdett beszélni.
A pincérnő elment, hogy kihozza az én adagomat is, de mire visszaért, Kristen már a harmadik pohárnál tartott, és még nem szándékozott megállni. Totál kiütötte magát. Nem hittem volna, hogy három pohár whiskytől kidől, de úgy látszik, nem szokott sokat inni.
A kedves kis hölgy kérdőn pillantott rám, tényleg kihozza-e egy sztárnak a következő pohár alkoholt is, amitől már tényleg totál kiüti magát, de én megráztam a fejem, már amennyire sikerült, tekintve, hogy „barátnőm” épp a nyakamat csókolgatta. Nem tudtam eldönteni, ezt most az alkohol miatt csinálja, a színjáték miatt, vagy egészen más miatt… Az utolsót rögtön ki is zártam, így már teljesen lényegtelennek tűnt, az első kettő közül melyik.
Kikértem a számlát, a pincérnő rekordsebességgel kihozta, kifizettem, majd elég nagy borravalót adtam neki. Még megittam az utolsó csepp whiskyt is, amitől én is kezdtem kicsit jobban érezni magam, de még teljesen magamnál voltam. Felsegítettem Kristent, és próbáltam rábeszélni, hogy szedje össze magát, egy hadseregnyi fotós vár ránk odakint.
Sajnos sehogy sem tudtam kijózanítani, ezért odamentem a pulthoz, miközben Kristen a vállamra támaszkodott, és megkérdeztem van-e hátsó kijárat. Készségesen megmutatta a pult mögött álló kishölgy, merre is találom, és út közben felhívtam a sofőrt, hogy jöjjön hátra.
Fotósokat itt nem láttam, aminek most nagyon megörültem. Besegítettem Kristent, és mikor még a limuzinban is csókokkal hintette be a nyakam, az arcom, az állam, már biztosan tudtam, hogy az alkohol miatt teszi.
Megkértem a sofőrt, Bobot, hogy vigyen minket Kristen lakásához. A nagyjából öt percnyi út, most sokkal többnek tűnt nekem. Kristen keze a testemen kalandozott, és elég intim helyek felé is elindult, és bár fogalmam sincs miért, de kelletlenül állítottam meg.
Megérkeztünk. Nagyot sóhajtottam, hogy nem kell tovább kínoznom magam, bár továbbra sem értettem, miért szerettem volna, ha sose érkezünk meg azzal a limuzinnal. Betudtam annak, hogy azért én is megittam pár pohárkával. Kikecmeregtem, majd a karjaimba vettem Kristent, tekintve, hogy nem tűnt úgy, hogy most képes lépcsőzni. A másodikon lakott, egy elég szerény lakásban. Felértem, kikerestem a táskájából a kulcsot, kinyitottam az ajtót, majd egy olyan személlyel találtam szembe magam, akire egyáltalán nem számítottam.
Michael döbbent képpel állt az ajtóban, ezzel elállva az utat.
- Beengedsz, vagy megvárod, míg itt helyben rakom le Kristent.
- Hm. Rob. Olyan szexi vagy. – motyogta Kristen a nyakamba.
Drágalátos barátjának persze rögtön elsötétedett a tekintete, szegény kis pincsi, nem jön rá, hogy imádott gazdija épp a sárgaföldig leitta magát.
- A piától ilyen, te idióta. Beengedsz végre? – szinte ordítottam.
Kristen újra csókolgatni kezdett, mire elfintorodtam, és láttam Michael arcán, hogy megnyugodott – nem szívesen vagyok itt.
- Persze. Gyere csak be. A háló szemben van. – kitárta az ajtót, ahol nagy nehezen, de végül sikerült úgy bejutnom, hogy nem ütöm meg színésztársam lábát.
Odavittem a hálóba, és óvatosan leraktam a francia ágy közepére. Épp akartam volna elmenni, mikor utánam nyúlt, és nem eresztett. Próbáltam kiszabadulni, de olyannyira erősen tartott, hogy még „kutyája” segítségével is alig szabadultam.
Annyira elegem volt ebből a hülye kis pincsikutyából. Úgy szaladgál Kristen után, mintha ő lenne az angol királynő. Pedig nem! Nagyon nem!
Beszálltam a limuzinba, és megkértem Bobot, vigyen Emilie-hez. Persze azt adtam be neki, most már muszáj elmondanom neki, hogy mindennek vége. Nem is sejtette, hogy eszem ágában sincs elhagynom a szerelmemet. Mert Emilie-t mindennél jobban szerettem. Jól megvoltunk együtt, sokat hülyéskedtünk, beszélgettünk, szórakozni jártunk.
Irtózatosan dühös voltam George-ra. Mégis mit képzel? Hogy látszatban szakítunk a párunkkal, és még az utcára sem mehetünk ki együtt? Ezt nem teheti meg!
Vagyis mégis. Nagyon is megteheti, sőt, messzebb is elmehet… Például egy csókig. De azt az egyet nem vállaljuk. Legalábbis én nem. Még a filmben sem vagyok halandó megcsókolni azt a szipirtyót, nem hogy csak azért, hogy nagyobb legyen a hírverés. Ki van zárva!
Megálltunk. A kocsi leállt, körülöttünk mindenki dudált, az emberek üvöltöztek, idegesek voltak. Némelyikük kiszállt az autóból, és feldúltan hadonásztak a kezükkel. Dugó volt.
- Uram, sajnálom, baleset volt, nem vettem észre. Itt kell maradnunk, és kivárni, nem tudok lekanyarodni. – Bob nagyon ideges volt, nehogy bedühödjek, hogy egy kicsit várnom kell. Komolyan ilyennek néz?
- Semmi baj, Bob. Nyugodj meg. Nem vagyok én olyan beképzelt sztár. Felőlem akár egész este itt maradhatunk, majd alszok az ülésen.
- Na de uram…
- Semmi „Na de uram”, Bob. Jól vagyok.
- Rendben. Ha ön így akarja…
- Így akarom. Igen. – motyogtam.
Abban a pillanatban arra gondoltam, mi lenne, ha majd amikor ennek az egésznek vége lesz, és már nem kell színészkednünk, elugorhatnánk Emilie-vel Európába. A családomhoz. És akkor ki is tudnánk kapcsolódni, együtt lehetnénk. Boldogok.
Már épp tervezgettem hova is vigyem el szerelmem kirándulni, mikor a kocsi elindult. Az ablakon kinézve láttam, hogy épp a kereszteződésben állunk. Mert ez történt. Megálltunk. Ott. Az út közepén. Se hátra, se előre. Remek.
Nem foglalkoztam vele, nem történhet semmi, csak észreveszik, hogy ott állunk az út közepén. Pláne, hogy nem is csak mi ragadtunk be Bobbal, hanem sok másik kocsi is, bár mi álltunk a szélén. A négy sor közül, mi pont az egyik oldalsóban álltunk. És az egészet elfoglaltuk. Nem is értettem, minek kell nekem limuzinnal járni. Egy sima kocsi is megtenné. Na, mindegy.
Kinéztem az ablakon. Az idő borzalmas volt Los Angeles-hez képest. Az ég teljesen beborult, már vártam, hogy essen. Pedig nemrég még hét ágra sütött a nap.
Furcsa érzés kerített hatalmába. Éreztem, hogy valami rossz fog történni, bár arról fogalmam sincs, mi lehet az. Lehunytam a szemem, és próbáltam kiverni a fejemből ezt a borzalmat. Egész testemben remegtem, fáztam, de közben folyt rólam a víz. Nem akartam ezt érezni, nem akartam érezni a fájdalmat, ami az egész testemet beterítette.
A szemeim kipattantak, amint meghallottam a duda hangját. Hosszú ideje ültem ott, a dugóban, dudák ezrét hallottam, ez most mégis más volt. A hang irányába fordultam, és nem láttam mást, csak egy nagyon fényes valamit, amit abban a pillanatban képtelen voltam felismerni. Egyre közelebb jött felénk, majd egyszer csak éreztem egy kisebb ütést, aztán minden elsötétült…
