Sajnálom, hogy ilyen későn jött a friss, és mellesleg nyáron valószínűleg kicsit ritkábban fogom hozni majd az új fejezeteket. Tudjátok... táborok, nyaralások, nem nagyon fogok tudni majd írni, de mindig próbálom majd minél előbb hozni.
8.fejezet
Robert Pattinson szemszöge
- Mi van?
- Kristen eltűnt. Mit nem lehet ezen érteni? – sírt Ashley az ágyam mellett.
Az annyira nem érdekelt, hogy a drága kis Kristenke eltűnt, de Ashley-t nem akartam így látni.
- Gyere ide. – mondtam neki, és próbáltam felülni az ágyamban, ami pár fájdalmas nyögés kíséretében sikerült. Ashley odabújt mellém, és a mellkasomra borulva sírt.
- Mennem kell. Segítenem kell Tay-nek megkeresni. Mi van, ha… - a hangja elcsuklott a sírástól, nem tudta befejezni a kérdést. És nem is kellett. Tudtam, mire gondolt. És így látva, ahogy szenved ettől az egésztől, már én is meg akartam találni. De csak Ashley miatt. Borzalmas így látni.
- Nem lesz semmi gond. Nyugodj meg, meg fogják találni Kristen-t. De tudod, mit… Ha akarod… Van egy barátom a rendőrségen…
- Igen? – erre rögtön felkapta a fejét.
- Talán megtudom oldani, hogy azonnali keresést kezdjenek, és teljes titoktartással. Remélhetőleg nem fog sok minden kijutni a médiába.
- Komolyan megtennéd? – nézett rám hatalmas boci szemeivel.
- Érted természetesen. Hiszen tudod, hogy olyan vagy nekem, mintha a húgom lennél.
- Tudom. – mosolygott és ismét odabújt hozzám pár percre.
A szoba csöndbe burkolózott, én néztem a teraszról beszűrődő délutáni fényeket, a Napot, ami már alig pislákol ezen a vidéken.
- Beszélhetnénk egy kicsit, még mielőtt elmegyek?
- Persze. Mond csak. Miről van szó?
- Rólad és Kristenről.
- Kérlek. Beszélhetünk akármiről, csak erről ne! – semmi kedvem nem volt most ahhoz, hogy róla beszéljek. Persze, megteszem Alice-ért, hogy megtalálják, de ennyire azért nem érdekel.
- Nem! Ezt meg kell beszélnünk. Lehettél volna kicsit kedvesebb is vele, mikor bejött hozzád!
- Mi? Tök bunkó volt velem, azt mondta, hogy semmi kedve itt lenni, és csak azért jött be hozzám, mert muszáj, hogy a sajtó nehogy rájöjjön az igazságra! – szinte már kiabáltam. Nem Alice-re voltam dühös, inkább Kristenre. Istenem, akkor jöjjön be a kórházba, de nem kell ott állnia mellettem, és bunkónak lennie. Nem értem.
- Igen. De nem emlékszel véletlenül, hogy mi után viselkedett így? Miután te amint megláttad, Emilie-t kerested, aztán meg megparancsoltad neki, hogy nem beszélhet úgy, ahogy akar. Nézd, Rob, tudod, hogy nagyon nagyon szeretlek, és én is úgy tekintek rád, mint az én drága bátyókámra. De ha normálisabb lennél Kristennel, talán ő is másképp viszonyulna hozzád.
- Folyton le kurvázza a barátnőm. Szerinted ez hogy esik nekem?
- Nagyon jól tudod, hogy Emilie ugyanolyan Kristennel, mint amilyen Kristen vele. És te is elég sokszor leszólod a barátját.
- Mert megérdemli.
- Na látod. Ha Kristen most itt lenne, neki is joga lenne azt csinálnia veled, amit te vele, és megmondania neked, hogy nem beszélhetsz így a párjáról.
- Nem érdekel. Én nem akarok vele jóban lenni. Leforgatjuk a filmeket, eljátsszuk ezt az egészet, és aztán kész. Pár év, és már nem is kell találkoznom vele.
- És te tényleg ezt akarod? Hogy évekig úgy élj, hogy van valaki, akivel muszáj találkoznod, és minden egyes nap veszekedtek? Ez neked élet?
- Nézd, sajnálom, de ez engem nem érdekel. És nem fogok Kristennel kibékülni.
- Jó. Én csak annyit kérek, hogy gondold végig amit mondtam. – nézett mélyen a szemembe. – Viszont én most megyek. Találkozom Taylor-ral. Te meg megtehetnéd, hogy felhívod azt a barátod.
- Rendben. De csak miattad teszem.
- Oké, oké, oké. Felfogtam. – mosolygott.
Odajött mellém, adott egy puszit az arcomra, majd kilibbent az ajtón.
Szóltam a nővérnek, hogy legyen olyan kedves és megint hozzon nekem egy telefont, és készséggel teljesítette kérésemet.
Tom számát nem tudtam fejből, de felhívtam a rendőrséget, és ők bekapcsoltak hozzá.
- Tom? Haver, itt Rob Patz.
- Tesó! Mi van veled? Hallottam a balesetről. Az összes csatorna ezt adja. Még a BBC is.
- Igen? Na, híres lettem.
A vonal másik feléről Tom jellegzetes nevetése hallatszott. A hangja mély volt, és rekedtes, de mégis volt benne valami kis fiús él. Tom 25 éves, és már az FBI-nél valami fejes. Mondjuk, ehhez az is kellett, hogy az apja kő gazdag.
- Figyelj, azért hívlak mert szeretnélek megkérni egy nagyon nagy szívességre.
- Persze, haver, mond csak! Úgy is tartozom neked eggyel.
- Köszi. Na szóval arról lenne szó, hogy nem tudom, hallottad-e, de összejöttem Kristen-nel.
- Ja haver, ne is mond. Jó kis bulát szedtél fel. Kristen állati dögös.
- Na jah. – nem akartam kiábrándítani, hogy én nem éppen így gondolom.
- Na szóval, borzalom történt. Eltűnt. Igaz, még nem 24 órája, de azt hiszem az ő esetében ezt el lehet tekinteni, a hírességét tekintve.
- Nem mondod? Rendben. Most azonnal neki állok az ügynek. Figyelj, nem sokára bemegyek hozzád a kórházba, és mindent megkérdezek. Addig is körözést adok ki.
- Köszönöm. Tom, ha lehetne, teljes titoktartás kéne. Nem lenne jó, ha kitudódna.
- Persze, persze. Mindent megteszek.
- Köszönök mindent. Akkor gyere. Én meg addig idehívom azokat, akik tudnak mást is.
- Rendben. Akkor szia.
- Szia. – és azzal letettem a telefont.
Közben felhívtam Ashley-t, hogy hívja ide Michael-t és Taylor-t is, na meg persze neki is ide kell jönnie. Nélküle nem bírom itt Michael-lel.
Természetesen azt mondta, hogy nagyon fognak sietni.
Míg vártam rájuk, próbáltam gondolkozni azon, amit Ashley mondott. De annyira nem akartam. Még hogy én legyek vele kedves, majd ha ő is az lesz. Mondjuk az tényleg csúnya volt, mikor azt mondtam, hogy miatta vagyok itt, de… de… de akkor is. Én is annyi mindent kaptam már tőle, ami nagyon is rosszul esett. És nem én leszek az, aki majd bocsánatot kér tőle!
Ezzel magamban már le is zártam a témát.
Reméltem, hogy előbb Ashley-ék érkeznek meg, és nem Tom, mert akkor még tudok velük beszélni, hogy mi is történt pontosan.
Kicsit úgy éreztem magam, mint egy detektív filmben. Vagy mint egy James Bond filmben.
Hiányzott Emilie, de tudtam, hogy most egy darabig nem találkozhatok majd vele. Meg kellett bújnunk, még csak nem is találkozhattunk, de valahogy kibírtuk.
Az ajtón halk kopogás hallatszott, de a személy, aki be akart jönni, nem várta meg a válaszom. Az ajtó mögött Ashley 1000 Wattos mosolyát láttam meg, mögötte Tay és sajnos Michael is.
- Ash, hugi. Te aztán gyors voltál. – mosolyogtam, és kitártam a karom, amit nem sokára Ashley vékonyka teste töltött ki.
- Te kérted. – nevetett.
- Tay, haver, hogy vagy?
- Kösz, jól, de ezt inkább nekem kéne kérdeznem. Nem én vagyok ágyhoz kötözve. – kezet fogtunk, átölelt, és megveregette a hátam.
Ilyenkor nem örültem annak, hogy Tay jóval erősebb nálam.
- Én jól vagyok. Tom mindjárt itt lesz, és kikérdez titeket, hogy mi is történt pontosan.
- Rob. – Michael hangja halk volt és félénk. – Mindketten tudjuk, hogy nem vagyunk „öribarik”, de tényleg hálás vagyok, hogy elintézted ezt.
- Ash-nek köszönd. Ő kért meg rá.
- De te egyeztél bele.
- Jó, hagyjuk, ezen most ne vitatkozzunk. Mielőtt Tom megjön, még szeretnék beszélni veletek. – fordultam a többiek felé. – Mi történt pontosan?
- Nem tudom, mert Taylor Lautner uraság még mindig nem hajlandó elmondani. – Ash ideges volt, vagyis nem, csak dühös Tay-re. Nem értem, hogy utálhatják egymást ennyire.
- Tay?
- Rendben. Nos, én csak annyit tudok, hogy Kris felhívott, amikor otthon volt. Vagyis a lépcsőn üldögélt, mert a kulcsát a lakásban hagyta, és Michael még nem ért haza, és nem vette fel a telefont Kris-nek, mert neki fontosabb volt egy hülye megbeszélés, mint a kedvese. Na mindegy. Épp beszéltünk, mikor egyszer csak felkiáltott, és hallottam valami zajt is, és kiáltozást, aztán pedig megszakadt a vonal. Annyira megijedtem, és felhívtam Michael-t. Ő azt mondta, hogy nem tud menni, mert hogy ez mennyire fontos neki, meg ilyen baromságok. – Tay minden egyes percben, mikor Michael nevét kiejtette a száján, gyilkos pillantásokat küldött felé. Megértettem. – Oda mentem Kris-hez, de akkor már nem volt ott, csak a pulcsija, ami csupa kosz lett, és ki is szakadt. Ide hoztam, lent van a kocsiban. Akkor hívtam fel… Ashley-t… - szűrte a fogai között.
- Értem. Akkor biztos hogy elrabolták. Még nem hívták egyikőtöket sem?
- Nem, miért hívtak volna minket? – kérdezte értetlenül Ash.
- Szerintem váltságdíjat fognak kérni.
- Hogy mi? Az nem lehet. De ugye nincs semmi baja? – Ash arcán gyorsan folytak a könnyek, és némán sírt mellettem.
Leültettem az ágyra, és odahúztam magamhoz, szorosan megöleltem, és a haját simogattam. Meg kellett nyugodnia. Így nem fog tudni beszélni Tom-mal, ami most nem jönne jól.
- Nyugodj meg, Tom meg fogja találni, és nem lesz semmi baja.
- Megígéred?
- Meg. – egy puszit nyomtam a homlokára.
Tényleg úgy gondoltam rá, mint a húgomra, és mindennél jobban szerettem.
Újabb kopogtatás, és most már Tom arcát láttam meg…
