Ezer bocsánat a késlekedésért, igazából most jöttem rá, hogy már készen van, csak nem raktam még fel... ://// Remélem mindenkinek tetszeni fog, és most igyekszek hamar jönni a következővel is. Mindenkinek jó szórakozást - aki még olvassa a blogom... :P
Sziasztok!!! :)))
13. fejezet
Másnap korán keltem, vagyis inkább nem aludtam. Egész
este Kristen könyörgő hangját hallottam a fejemben, amitől még csak lehunyni se
tudtam a szemem. Magam előtt láttam a vékony testét, ahogy fájdalmasan
felkiált… Borzalmas volt.
Tom már régóta fent volt, be is köszönt, és
elújságolta, hogy semmi hír, de készen állnak az esküvőre.
A terv a következő volt:
A nő azt hiszi, hogy igazi pap ad minket össze, de
igazából egy egyszerű ember lesz, vagyis az esküvő érvénytelen. Miután
kimondtuk az igent, megtörtént minden, aminek meg kellett, szépen ráveszem,
hogy most már mondja el a rendőröknek, hogy merre van Kristen, hogy tudjunk
indulni a nászútra. Kiviszem a reptérre, ahol egy magángép vár ránk. Amint Tom
jelez, hogy Kristen épségben van, a személyzet letartóztatja a nőt, és én
rohanok Kristenhez.
Már vagy ezerszer végigjátszottunk minden lehetséges
hibát, amit elkövethetünk, minden gikszert, ami becsúszhat. A terv bombabiztos
volt! Ezt mondogattam magamban, hogy megnyugodjak.
Ash libegett be a szobámba, és szorosan mellém bújt az
ágyban. Egy szót sem szólt, mégis tudtam miért jött: hogy megnyugtasson.
Akaratlanul gördült le egy könnycsepp az arcomon.
Féltem. Rettegtem, hogy mi lesz, ha a terv fuccsba megy, és Kristennek baja
esik.
A percek csigalassúsággal teltek… Még mindig csak
reggel 8 óra volt, és nekem délre kellett oda érnem. Tom néhány embere, már
most is ott van, és mindent ellenőriznek. Abban bízunk, hogy a nő olyan bolond,
hogy nem veszi észre az zsarukat.
Tay jött be a szobába, és ő már csöppet se volt olyan
csöndes, mint Ash.
- Na mi van haver? Ma házasodsz, és úgy nézel ki, mint
aki a temetésére megy! – tudtam, hogy csak viccelni próbált, de ez inkább
morbid volt, mint jó.
- Taylor Lautner! Az istenért! Hagyd már ezeket a
hülye poénokat! – Ashley magából kikelve ordított.
- Mert különben?
- Megöllek!
- Oh, jaj! Mintha annyira félnem kéne. Nézz magadra!
Álmodba se tudnál nekem fájdalmat okozni! – vigyorgott.
Provokálta. Egyértelmű, hogy bunyót akart. :D
- Na figyelj, te bunkó! – Ash felkelt az ágyról, és
nagy léptekkel szelte át a szobát Taylor felé. Megálllt előtte, és akkorát
rúgott a lábába, hogy még nekem is fájt. De Tay csak állt, karba tett kézzel,
és úgy csinált, mintha nem történt volna semmi. Még egy rúgás, és még egy.
- Befejezted? – Ash lemondóan sóhajtott. – Akkor most
én jövök! – Tay arca mint a villámcsapás, váltott át egy 5 éves kisgyerek
izgatottságtól ragyogó arcává.
Ash szaladni kezdett, össze vissza rohangált a
szobában, Tay pedig követte. Kacarásztak, nevetgéltek, majd Tay elkapta
Ashley-t a derekánál fogva, és úgy pörgette meg. Mikor lerakta olyan közel
voltak egymáshoz, hogy egy papírlap se fért volna el köztük. Nem akartam!
Annyira nem akartam megzavarni ezt a pillanatot, de úgy gondoltam, nem épp úgy
kéne egymás karjaiba esniük, hogy én ott fekszem az ágyon.
- Khm. Bocsi skacok, nem akarom megzavarni ezt a
romantikus pillanatot, de a helyzet az, hogy én is itt vagyok, és van egy olyan
érzésem, ha most elkezditek, nem fogjátok tudni abbahagyni. – kacsintottam
rájuk.
- Mi? Te meg miről beszélsz Rob? – Ash olyan gyorsan
hátrált 1 métert, mintha az alkonyatot nézném, és vámpír lenne.
- Tudod te azt. – mosolyogtam.
Tay csak vigyorgott, egyáltalán nem volt zavarban, nem
úgy mint drága barátnőm.
- Azt hiszem én most megyek. – Taylor magabiztos
léptekkel vonult ki az ajtón, láttam rajta, hogy elérte, amit akart: zavarba
hozta Ashely-t.
- Te barom! – dobott meg Ash egy párnával, amit a
kanapéról vett fel.
- Azért, mert közbeszóltam, vagy azért, mert
ráébresztettelek, hogy odavagy érte!
- Én nem vagyok oda érte! – ellenkezett nagy hévvel,
és még egy párnát kaptam cserébe.
- Ash! Kérlek, ne tagadd! Egyértelműen látszik
rajtatok.
- De én gyűlölöm. Legalábbis eddig gyűlöltem. Nem
szerethetek most belé! – csalódottan rogyott le az ágyra.
- Én is így érzek… - suttogtam halkan.
- Igen? Oh, igen. – pattant fel, és győzelmi táncot
járt a szobában. – Szereted Kristent! Szereted Kristent! Szereted Kristent!
Szereted Kristent! Annyira örülök neked Rob! – mint egy meteor, úgy robbant be
a karjaimba.
Tényleg szerettem őt! Az érdekes az volt, hogy csak
most vettem észre, hogy napok óta nem beszéltem Emilie-vel. Ami egyébként nem
lenne az – mármint érdekes - sose tárgyaltuk meg minden napunkat egymással,
hiszen ő is elég elfoglalt, és én is, ami valljuk be, a szakmánkkal együtt jár.
A furcsa az, hogy egyáltalán nem zavart. Még csak nem is hiányzott, hogy itt
legyen. És úgy tűnt, ő is elég jól érezte magát nélkülem.
- Én is Ash. De ha kérhetném, kicsit azért halkabban.
A ház tele van zsarukkal és idegenekkel, és egyenlőre jobban örülnék annak, ha
te és én tudjuk csak.
- El kell majd mondanod neki! Be kell vallanod!
- Nem lehet! Ő Michael-t szereti!
- Hidd el! Én tudom, hogy már nem szereti annyira,
mint ezelőtt! Azt nem mondta, hogy téged szeretne, de én látom rajta, hogy bár
azt játssza utál téged, ez csak színjáték.
- Nem hinném!
- Akkor majd meglátod, ha Kristen újra itt lesz! –
drága barátnőm mosolygott.
Képtelen voltam elképzelni, hogy tényleg szeressen
engem. Annyira máshogy viselkedik. Teljesen az ellenkezőjét vontam le abból,
ahogy hozzám beszélt. Bár a gondolat, hogy viszont szerethet, csodálatos volt.
De már az is, hogy nem szereti azt az
arrogáns seggfejet.
- Na jó! Inkább induljunk. Nekem még fel kell öltöznöm
frakkba, hogy készen álljak az esküvőmre. – nem tudtam leplezni az undorom és a
gúnyt.
***
Pár órával később már a templom előtt ültem a
kocsimban. Egyedül. Még negyed órám volt arra, hogy bemenjek. Vagy ezerszer
átgondoltam a tervet. Azt, hogy mit kell tennem, mit kell mondanom. A szerepemet
gyakoroltam. Mintha egy film forgatása előtt állnék, csak hogy ez a valóság.
Ahol nem vehetjük újra a jelenetet, nem beszélhetjük meg még egyszer utoljára a
rendezővel, hogy akkor hogy is legyen. Ott az a tét, hogy a forgatás talán
késik egy kicsit. Itt viszont Kristen élete. Ami mindennél fontosabb.
Kiszálltam a kocsiból, és bementem a templomba. Rég
jártam itt, pedig kiskoromban minden Vasárnap itt voltam a szüleimmel.
Mostanság nincs túl sok időm az ilyenekre.
Ott volt a nő. Tudtam hogy ő az, más nem is volt a
templomba. Csak ő, meg a pap. Mikor észrevette hogy ott állok, felderült, és
hangosan sikkantott.
- Rob! Drágám, hát itt vagy! – odarohant hozzám, és a
karjaimba vetette magát. Az arcomat csókolgatta, majd a számra is akart adni
egyet, de én eltoltam.
- Hát persze. De ezzel várjunk még egy kicsit. Előbb
házasodjunk össze! – mosolyogtam rá mézes mázasan, hátha beveszi, és
kezdhetjük.
Úgy tűnt sikerült, mert elindultunk az oltár felé.
Mikor odaértünk köszöntem a papnak, és bemutatkoztam neki, mintha még nem
találkoztam volna vele. Igazából jó színész volt, bár teljesen névtelen.
- A tanúk merre vannak? – kérdezte a pap.
A nő, akinek igazából még a nevét se tudom,
meglepődött a kérdésen.
- Nincsenek tanúink. Így esküszünk.
- Tanú nélkül nem adhatlak titeket össze.
- Nem érdekel! Most kivételt tesz és kész, különben
maga is meghal! – ez a mondat, egy templomban elég érdekesen hangzott. – Vagy maga
miatt fog meghalni az a ribanc.
Ha nem lett volna nő, felpofoztam volna. Nem csak
azért, mert Kris-ről beszélt így, hanem azért is, mert bár nem vagyok olyan
vallásos, így azért mégse beszélhet egy templomban, egy szent helyen. De sajnos
nő volt…
- Rendben! Akkor kezdjük is! Azért gyűltünk ma itt
össze, Isten szent színe előtt, hogy részesei lehessünk e két ember
szövetségének. A mai naptól fogva…
- Nem lehetne átugorni ezt a részt? – sietett. És
feszült is volt. Látszott rajta, hogy legszívesebben már a feleségem lenne. Még
csak az kéne…
- Robert Pattinson, hajlandó vagy feleségül venni ezt
a nőt, mellette fogsz állni jóban rosszban, szegénységben, betegségben, míg a
halál el nem választ?
- Van más lehetőségem? – olyan halkan suttogtam, hogy
még én magam se hallottam. – akarom mondani Igen. Hát persze.
- Emma Jones, hajlandó vagy feleségül menni ehhez a
férfihez, mellette fogsz állni jóban, rosszban, szegénységben, betegségben, míg
a halál el nem választ?
- Ez csak természetes. Igen!
- Akkor mostantól férj és feleség vagytok.
Megcsókolhatja a menyasszonyt – ez volt az a pillanat, amit nem vártam.
Megcsókolni őt!
Emma – most már a nevét is tudom – viszont boldogan
közelített felém. Mikor megcsókolt, majdnem elhánytam magam. Most már biztos
voltam benne, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy hol vagyunk, örültem, hogy nem
teper le ott helyben. A végén nagy nehezen sikerült eltolnom magamtól, de még
így is túl közel állt hozzám.
- És most! Emma! Kérlek, engedd el Kristent! Engedd
el, és mi már megyünk is a nászútra!
- Nászút? Szerveztél nászutat?
- Hát persze. Az én drágámnak mindent. – pocsékul
színészkedtem, bár Emma ezt nem vette észre.
- Rendben. Akkor induljunk.
- És Kristen?
- Mit izgulsz már miatta ennyit? Nem tök mindegy?
- Megígértem az igazi barátjának, tudod, Michaelnek,
hogy visszaviszem neki. Bár elég nagy baromság.
- Jó. Akkor menjünk.
Kivezettem a templom kapuján, majd beültünk a
kocsimba. Senki nem volt a közelben, senki nem látott minket. Tom tényleg
mindent elintézett. Egyetlen fotós se volt.
Az úton Emma nagyon sokat beszélt, mindig mondta, hogy
merre kell menni, közben mesélt, hogy milyen az élete, mit csinál, milyen volt
a gyerekkora, és persze hogy mennyire szeret engem.
Mikor odaértünk, eléggé meglepődtem. A ház, ahova
megérkeztünk jó, hogy nem omlott össze. Borzalmas állapotban volt. Ebből azt a
következtetést vontam le, hogy nem itt lakik. Legalábbis a kinézete nem azt
mutatta, hogy ilyen helyen él.
Emma kinyitotta a házat, és beengedett. A szívem egyre
gyorsabban vert. Vártam, hogy végre láthassam Kristent.
- Kérlek! Már nagyon fáj a kezem. Legalább egy kicsit
engedj a szorításon. – Kristen nyöszörgése a szomszéd szobából jött. Ahogy
láttam egy szobából, egy fürdőből és egy előszobából állt az egész ház.
Próbáltam nem kimutatni mennyire fájdalmas, hogy ezt
hallom. Nehogy Emma azt lássa, hogy érdekel.
- Maradj itt! Különben megölöm!
- Rendben!
Emma bement a szobába, majd becsukta az ajtót. Nem
hallatszódott ki semmi. Már azt se tudtam mit csináljak, hogy ne érezzem azt a
nyomást a mellkasomban. Tudtam, hogy a többiek végig követtek minket, láttam is
a kocsiból, úgyhogy biztonságban éreztem magam. Ha bármi van, arról biztos
értesülni fognak.
Leültem egy székre, ami ott állt a szobában, azonban
rögtön össze is rogyott alattam. Elég hangos volt, de Emma nem jött ki,
gondolom nem érdekelte, hogy mi történt.
A földön ültem, és a hátsó felemet is éreztem azért az
esés következtében. Onnan már úgyse esek lejjebb. Nem bírtam tovább várni.
Felhúztam a térdeim, és ráhajtottam a fejem. Mire kijött Emma mintha napok
teltek volna el, pedig csak pár perc volt.
