10.fejezet
Kristen Stewart szemszöge
Mikor kinyitottam a szemem homályosan láttam. Valami borzalmas bűz volt a szobában, rögtön fel is ültem az ágyamban, hogy megnézzem, mi az. Ám amikor felkeltem, csak egy üres, sötét szobát láttam magam előtt. Semmi nem volt benne, csak az a kényelmetlen ágy, amin feküdtem, és egy rácsos ablak. No meg néhány patkány. Legalább van „szobatársam”. Végig néztem magamon. A ruhám – egy sima farmer és egy póló - csupa kosz volt, és több helyen szakadt is. A kezem csupa kosz, és pár vér csepp is volt rajta. Amikor odanyúltam az arcomhoz, semmi különöst nem vettem észre, csak egy nagyobb vágást a jobb orcámon. Remek. George biztos totál ki lesz akadva, ha meglát. Már mindez megtörténik majd…
A végtagjaim fájtak, mozdulni se tudtam, csak ültem egyhelyben az ágyon, ami szinte olyan kemény volt, mintha a földön feküdnék. Ami azonban rosszabb volt, hogy a fejem úgy sajgott, mint még soha.
Oda akartam menni az ajtóhoz, kinyitni, és kiszaladni erről a borzalmas szobából, de még a pislogás is nehezen ment.
Egy vonat zaját hallottam a közelben, és önkénytelenül is az ablakhoz rohantam volna, de a futásból csak nehéz vánszorgás sikeredett belőle. Segítségért kiabáltam, de semmi haszna. A hang hamar elsiklott mellettem.
Az ajtó volt a következő célpont. Útközben tudatosult bennem, hogy több csontom is eltörhetett, a fájdalomból ítélve. Mikor próbáltam lenyomni a kilincset, és vártam a felemelő kattanást, a szabadulás jelképét, de semmi. Zárva volt.
Ledőltem a földre, és az arcomtól szinte fél centire szaladt el egy rágcsáló. Felsikkantottam, majd mikor egy csöppet kezdett visszaállni a szívverésem normális iramba, leengedtem a kezeim, amit odakaptam a fejemhez.
Leengedtem őket, és egy nagyot sóhajtottam, mintha azzal segíthetnék magamnak. Most jöttem csak rá, hogy elraboltak. Nem tudom ki, és miért, de rab vagyok.
Visszagondolva, nem is tudtam, hogy mi történt. Semmire sem emlékeztem abból a pár órából, amikor ez történhetett velem. Léptek zaját hallottam, majd a kulcsot a zárba. Próbáltam arrébb mászni, de kevés volt az időm, így az ajtó háton vágott. Újabb fájó pont a többi mellé.
Az alak, akit a mögötte világító fényben alig láttam, fölém tornyosult, ördögi hangon kacagott rajtam, majd ledobta mellém a tálcát, amin egy adag étel volt. Azt már nem tudtam ki venni, hogy micsoda, mivel csak egy massza volt, koszos tányéron. Mielőtt kilépett volna, hasba rúgott, amitől egy hatalmas nyögés szakadt fel a torkomból ami egészen a testem legmélyéről bukkant elő. Pokolian fájt. Minden izmom görcsbe rándult, feszültek, mint a gumi szalag. Azonban a támadóm ezt egy csöppet sem érdekelt, kacagott egyet, majd kilépett az ajtón, becsapva maga után. Még esélyem sem volt arra, hogy kiszabaduljak.
Pár perc, és már nem éreztem semmit. A „gumik” kilazultak és én ernyedten terültem el a földön…
Robert Pattinson szemszöge
A hallottak után legalább 5 percig néma csend telepedett a szobára. Nem értettük. ÉN legalábbis nem tudtam felfogni. Hogy lehet valaki annyira elvetemült, hogy elraboljon egy embert csupán oly okból, hogy kikényszerítsen vele valamit? Akár pénzről van szó, akár egy esküvőről.
- Én… Én ezt nem értem… - Ashley szavait alig lehetett érteni. A sírástól és attól is, hogy a fejét elrejtette a párnába.
Aggódtam érte. Nagyon megviseli Kristen elrablása, és ha valami baja fog esni, abba bele hal. Ismertem Ashley-t, mint a tenyerem. Őt nem lehet csak úgy megnyugtatni. Bármit mondasz neki, ilyenkor nem hiszi el. Amit ő egyszer a fejébe vesz, nem lehet tőle eltántorítani.
- Te nyomorult! Miattad rabolták el Kristent! – Michael szinte ordított, odajött hozzám, és megpróbált megütni, de sem Tom, sem Tay nem hagyta.
Pár percig még kapálózott, és próbált kiszabadulni, azonban a fogva tartói igen erősek voltak. Mindez hiába való erőfeszítés volt Michael-től.
- Ez nem az ő hibája. Ez a te hibád! – Ashley próbált megvédeni, de Michael-nek most az egyszer teljesen igaza volt.
Ash felült az ágyban, és próbált neki támadni Michael-nek, de szerencsére az útjában voltam.
Túlságosan elszabadultak az indulataink, és Kristen miatt is feszültek vagyunk, így végülis érthető ez a viselkedés, de semmi értelme.
- Hagyd, Ash. Jól mondja. Az én hibám. Az ÉN egyik idióta rajongóm rabolta el. Ha Michael uraság akkor időben haza ér, ahogy Kristen-nek ígérte, akkor a csaj később próbálkozik – mondtam elkeseredetten.
- Pontosan. Ha nincs az ez elmebeteg nő, akkor ez az egész nincs! Szóval, ha te túl rosszul vagy még ahhoz, hogy gyűrűt vegyél, és elkezdj szervezkedni, segítek! Szívesen. – Most már az ő hangja volt gúnyos, és teljesen jogosan.
Úgy tűnik fordult a kocka.
- Na ide figyelj, Michael. Vagy befogod, és abbahagyod a vádaskodást, vagy most azonnal kimész azon az ajtón, és vissza se jössz! – Ashley most már felnézett, olyan pillantással mérte végig Michael-t, amitől én már rég kiszaladtam volna a világból.
- Fejezzétek be! Ez most nem megoldás! – Nagyjából mindenki lenyugodott, Michael sem próbált már kiszabadulni, csak állt egyhelyben és a cipőjét fikszírozta. - Azt fogjuk tenni, hogy én hívok pár embert, aki segíteni fog, persze csak a legmegbízhatóbbak. Le fogjuk hallgatni a számod, és lenyomozzuk azt is, amelyikről az előbb beszéltél is. Megnézzük ki az, ki a tulajdonos, mindent! Amikor pedig legközelebb beszélni fogtok, akkor a helyét is meg tudjuk mondani, hogy hol van. És valószínűleg ott van Kristen is. Szóval nyugalom. A biztonság kedvéért, azért vegyél egy gyűrűt, hátha szükség lesz arra, hogy átverjük. Mikor is engednek ki?
Tom hangja teljességgel nyugodt volt, és hozzánk képest túlságosan is felnőttesen viselkedett. Mintha mi lennénk a kis pisis ovisok, ő meg a szülő, aki rajtakapott minket valami rosszaságon.
- Pontosan nem tudom. Elvileg pár nap. A dokik szerint már jobban vagyok, csak tudod, a megfigyelés…
Utáltam a kórházat, utáltam beteg lenni, mindent utáltam, ami dokikhoz kapcsolódik.
- Igen, igen. Tudom, - mosolygott – emlékszel, mikor buli után eltört a csuklóm?
- Azt lehetetlen elfelejteni.
Visszagondoltam azokra az időkre, mikor Tom még nem volt rendőr, és én sem voltam mindenki által kergetett színész. Folyton együtt lógtunk, a haverokkal egyik buliból átmentünk a másikba, annyit ittunk, hogy egyetlen egy nap se voltunk józanok. Na igen, azok a szép napok. J Na igen, Tom-nak semmi baja nem volt, begipszelték a kezét, és utána minden rendben volt vele, azonban az orvosok még egy hétig bent tartották, mondván, csak megfigyelés. Szegény már totál ki volt készülve, hogy nem mehetünk bulizni, de aztán kamatostul bepótoltuk.
Az egész egyébként úgy történt, hogy Tom totál bekattant egy csajra, azonban neki ott volt a barátja is, aki kétszer akkora darab volt, mint én meg ő együttvéve. Tom felkérte a csajt táncolni, és a pasija még bele is egyezett, de aztán szegény gyereknek elment az esze, és elkezdte tapizni… azt hiszem Victoria-t, és a pasija nekirontott. Megpróbált elmenekülni, de megcsúszott a padlón, mert valami pia kivolt borulva, és akkorát esett, hogy elszáguldozott egészen a bárpultig, ott meg beverte a csuklóját, és visszahajlott a keze. Elég morbid látvány volt. Na, utána a pasi se akarta már megverni, eléggé kikészítette önmagát. Mi meg csak röhögtünk a haverokkal.
- Na, inkább megyek hívom a többieket.
- Rendben. És még egyszer kössz, Tom!
- Semmiség, - mosolygott – egyébként majd beszélnünk kéne egy nagyon fontos dologról.
- Valami gond van?
- Öhm, mondhatni. Ha úgy vesszük. – A mosolyát még mindig nem lehetett levakarni a képéről, úgy ment ki a szobából is, hogy telefonáljon.
Ashley még egy utolsó gonosz pillantást köldött Michael felé, aztán visszadőlt a párnára, odabújt hozzám.
Azt hiszem, mindannyian a gondolatainkba merülve vártuk, hogy Tom visszajöjjön, és elmondja a híreket.
Remélem azért ez is tetszeni fog nektek, és sajnálom, hogy ilyen ritkán hozom a fejezeteket, de mostanában nem írok olyan sokat, valahogy nem jön az ichlet, meg ezernyi más dolgom is van, de örülnék, ha azért még élveznétek. :))) <3 Sok puszi nektek: Toti
