Sziasztok! Köszönöm szépen mindenkinek, aki még mindig olvassa a blogomat, vagy éppenséggel most kezdte el. Remélem elég gyors voltam mindenkinek. Jó olvasást. Puszi

Kényszer és Szerelem – 14.fejezet

Rob

Amikor Emma belépett a szobába, Kristent sehol se láttam. Csak a nyöszörgését hallottam. Minden egyes alkalommal görcsbe rándult az arcom. Azonban nem engedhettem, hogy az újdonsult feleségem észre vegye rajtam, hogy bármennyire is érdekel Kristen állapota. Akkor még durvábban bánna velem.

- Drágám te meg miért ülsz a földön?

- Ja, csak összetört alattam a szék. Inkább itt maradtam. Ennél lejjebb úgysincs, nem igaz? – mosolyogtam rá.

Emma elnevette magát, habár bárcsak ne tette volna. Ahogy ez a nő nevet, az egyszerűen kínzás. Borzasztó.

- Édesem, nem lehetne, hogy gyorsan visszavisszük ezt a… - nem akartam kimondani, de úgy éreztem a hihetőség kedvéért bármit. – ribancot elvihetnénk a barom pasijához, aztán mehetnénk végre a nászútra. Mit szólsz? – odamentem hozzá, átkaroltam, és megpusziltam a homlokát.

Ilyenkor borzasztóan örültem, hogy viszonylag jó színésznek számítottam.

- Ajj, annyira nincs kedvem hozzá. De hát ha tényleg megígérted, hát legyen. Nem szeretem az olyan pasikat, akik nem tartják be az ígéretüket. – ő is átölelt, és össze-vissza puszilgatott.

- Rendben. Akkor te pakolj össze, amit csak kell, én pedig addig hozom a csajt.

- Nem, nem, nem. Még a végén megszöktök nekem!

- Emma, drágám! Hogy akarsz így a feleségem lenni, ha még csak meg se bízol bennem? – annyira látszott rajta, hogy elmebeteg. Könnyen lehetett hatni rá, néha olyan volt, mint egy gyerek, aki megbánta, hogy a kelleténél több édességet evett. Hihetetlen.

- Igazad van… - szomorúan lebiggyesztette az ajkait, és a lábait nézte zavarában. – Rendben. Akkor összepakolok.

- Köszönöm. De aztán siess, bébi. Már szívesen kettesben lennék veled. – rákacsintottam, és tisztán látszott, hogy ott helyben elolvadt.

- Oké.

Míg ő bement a fürdőbe, én beléptem abba a szobába, ahol Kristent tartotta. Vagyis inkább csak akartam. De amikor kezem a kilincsen volt, nem mertem lenyomni. Féltem, hogy vajon hogy látom őt… A nőt, aki talán az életemet jelenti…

Kristen

Már nagyon fájt a kezem. A bilincs ami a csőhöz tartotta nagyon erősen szorította. Nem tudtam, hogy az az elmebeteg vajon merre mehetett, de már egy jó ideje elment, és elég boldognak tűnt, mikor legutóbb láttam. Azt mondta, hogy ha minden sínen megy, talán elenged. Csak ez lebegett a szemem előtt. Már elakartam menni. Itt hagyni ezt az egész helyet. És látni Őt! Már nagyon hiányzott. És a legrosszabb, hogy csak most jöttem rá erre az egészre. Olyan jó volt hallani a hangját a telefonban!

Az ajtó csukódott, és a boszorkány vissza is tért. Hallottam, ahogy beszél valakivel. Egy férfi volt az, de nem ismertem fel a hangját, pedig nagyon is ismerősnek tűnt.

- Kérlek! Már nagyon fáj a kezem. Legalább egy kicsit engedj a szorításon.

Kiabáltam, amennyire csak tudtam, de azt hiszem, az egész csak egy halk suttogásnak hallatszott.

A következő pillanatban belépett az ajtón. Nem láttam, ki volt az a férfi, akivel jött.

- Na jó, ide figyelj. – amint becsukta maga mögött az ajtót, rögtön elkezdett beszélni. – Ha most jó kislány leszel, elengedlek. De ha bármi hülyeséget mersz csinálni, esküszöm, hogy nagyon megbánod, és hidd el, nem lenne lelkiismeret furdalásom, ha meg kéne öljelek. – miközben ezt mondta, nem kételkedtem benne, hogy igazat beszél.

- Remek. Akkor most egy nagyon kicsit kilazítom a bilincset. De ne próbálj meg bármi hülyeséget csinálni!

Nem tudtam megszólalni. Semmi se érdekelt, csak hogy kevésbé szorítson, és hogy végre elmehessek. Hogy elengedjen, de még ha nem is, akkor legalább had aludjak. A szemeim már ólomsúlyúak voltak, és csak pihenni akartam.

- Akkor én most kimegyek egy kicsit, és beszélgetek a látogatónkkal, te pedig addig is csöndben maradsz!

Amikor kiment a szobából, rögtön rám tört a megkönnyebbülés, és azzal együtt a végkimerültség is…

Robert

Amikor benyitottam a szobába, rögtön megláttam Kristent. A földön feküdt, borzalmas állapotban, kék-zöld foltokkal a testén, szakadt ruhában, és… mozdulatlanul! Nem mozgott. Uram Isten!

Azonnal odarohantam hozzá, és próbáltam keltegetni.

- Kristen! Kristen! Kérlek, ébredj fel. Hallod! – bár csak suttogtam, tudtam, hogy hallania kéne.

De nem mozgott. Kicsit megrázogattam, de semmi. Kicsit jobban, de akkor se. A páni félelem úgy uralkodott el rajtam, mint egy hirtelen jött tornádó. Mindent elpusztított maga körül.

- Kristen! Az ég szerelmére! Kelj már fel! – ezt már egy kicsit hangosabban mondtam, abban reménykedve, hogy Emma még így se hallja meg. Bár abban a pillanatban, az se érdekelt volna, csak tudjam, hogy életben van.

- Hm…

- Kristen! – azonnal magamhoz öleltem, amint hallottam a hangját, amint megbizonyosodtam róla hogy életben van.

Kinyitotta gyönyörű szemeit, és amikor rám nézett vele, megkönnyebbülést láttam bennük és valami mást is, amit nem tudtam beazonosítani…

- Robert… Tényleg te vagy az? Nem, az nem lehet! Biztos a mennyországban vagyok. Túl szép lenne, ha tényleg te lennél itt. – amíg ezt mondta, végig a szemembe nézett. És nem bírtam ki, anélkül, hogy elmondjam neki. A teljes igazságot.

- Kris. Én vagyok az, itt vagyok. Érted jöttem. És tudnod kell, hogy… Szeretlek.

Láttam rajta, hogy meglepődött, a szeme kitágult, nem hitte el. Pedig ez volt az igazság. Így éreztem iránta, minden hülyesége ellenére.

- Jogod van tudni, még ha nem is viszonzod ezt az érzést… - nem bírtam a szemébe nézni. Csak simogattam az arcát, és közben a kezeit néztem.

- Rob. – halkan szólt, nagyon halkan. – Én is szeretlek.

Muszáj volt ránéznem, a szemébe kellett tekintenem, hogy megtudjam, biztos így gondolja-e. De amint belepillantottam azokba a mélységes zöld szemeibe, elvesztem. Hát igaz! Tényleg szeret!

- Örülök, hogy így magatokra találtatok, de ne igyatok előre a medve bőrére. Ugyanis itt fogtok megdögleni…

13.fejezet

Ezer bocsánat a késlekedésért, igazából most jöttem rá, hogy már készen van, csak nem raktam még fel... ://// Remélem mindenkinek tetszeni fog, és most igyekszek hamar jönni a következővel is. Mindenkinek jó szórakozást - aki még olvassa a blogom... :P

Sziasztok!!! :)))

13. fejezet

Másnap korán keltem, vagyis inkább nem aludtam. Egész este Kristen könyörgő hangját hallottam a fejemben, amitől még csak lehunyni se tudtam a szemem. Magam előtt láttam a vékony testét, ahogy fájdalmasan felkiált… Borzalmas volt.

Tom már régóta fent volt, be is köszönt, és elújságolta, hogy semmi hír, de készen állnak az esküvőre.

A terv a következő volt:

A nő azt hiszi, hogy igazi pap ad minket össze, de igazából egy egyszerű ember lesz, vagyis az esküvő érvénytelen. Miután kimondtuk az igent, megtörtént minden, aminek meg kellett, szépen ráveszem, hogy most már mondja el a rendőröknek, hogy merre van Kristen, hogy tudjunk indulni a nászútra. Kiviszem a reptérre, ahol egy magángép vár ránk. Amint Tom jelez, hogy Kristen épségben van, a személyzet letartóztatja a nőt, és én rohanok Kristenhez.

Már vagy ezerszer végigjátszottunk minden lehetséges hibát, amit elkövethetünk, minden gikszert, ami becsúszhat. A terv bombabiztos volt! Ezt mondogattam magamban, hogy megnyugodjak.

Ash libegett be a szobámba, és szorosan mellém bújt az ágyban. Egy szót sem szólt, mégis tudtam miért jött: hogy megnyugtasson.

Akaratlanul gördült le egy könnycsepp az arcomon. Féltem. Rettegtem, hogy mi lesz, ha a terv fuccsba megy, és Kristennek baja esik.  

A percek csigalassúsággal teltek… Még mindig csak reggel 8 óra volt, és nekem délre kellett oda érnem. Tom néhány embere, már most is ott van, és mindent ellenőriznek. Abban bízunk, hogy a nő olyan bolond, hogy nem veszi észre az zsarukat.

Tay jött be a szobába, és ő már csöppet se volt olyan csöndes, mint Ash.

- Na mi van haver? Ma házasodsz, és úgy nézel ki, mint aki a temetésére megy! – tudtam, hogy csak viccelni próbált, de ez inkább morbid volt, mint jó.

- Taylor Lautner! Az istenért! Hagyd már ezeket a hülye poénokat! – Ashley magából kikelve ordított.

- Mert különben?

- Megöllek!

- Oh, jaj! Mintha annyira félnem kéne. Nézz magadra! Álmodba se tudnál nekem fájdalmat okozni! – vigyorgott.

Provokálta. Egyértelmű, hogy bunyót akart. :D

- Na figyelj, te bunkó! – Ash felkelt az ágyról, és nagy léptekkel szelte át a szobát Taylor felé. Megálllt előtte, és akkorát rúgott a lábába, hogy még nekem is fájt. De Tay csak állt, karba tett kézzel, és úgy csinált, mintha nem történt volna semmi. Még egy rúgás, és még egy.

- Befejezted? – Ash lemondóan sóhajtott. – Akkor most én jövök! – Tay arca mint a villámcsapás, váltott át egy 5 éves kisgyerek izgatottságtól ragyogó arcává.

Ash szaladni kezdett, össze vissza rohangált a szobában, Tay pedig követte. Kacarásztak, nevetgéltek, majd Tay elkapta Ashley-t a derekánál fogva, és úgy pörgette meg. Mikor lerakta olyan közel voltak egymáshoz, hogy egy papírlap se fért volna el köztük. Nem akartam! Annyira nem akartam megzavarni ezt a pillanatot, de úgy gondoltam, nem épp úgy kéne egymás karjaiba esniük, hogy én ott fekszem az ágyon.

- Khm. Bocsi skacok, nem akarom megzavarni ezt a romantikus pillanatot, de a helyzet az, hogy én is itt vagyok, és van egy olyan érzésem, ha most elkezditek, nem fogjátok tudni abbahagyni. – kacsintottam rájuk.

- Mi? Te meg miről beszélsz Rob? – Ash olyan gyorsan hátrált 1 métert, mintha az alkonyatot nézném, és vámpír lenne.

- Tudod te azt. – mosolyogtam.

Tay csak vigyorgott, egyáltalán nem volt zavarban, nem úgy mint drága barátnőm.

- Azt hiszem én most megyek. – Taylor magabiztos léptekkel vonult ki az ajtón, láttam rajta, hogy elérte, amit akart: zavarba hozta Ashely-t.

- Te barom! – dobott meg Ash egy párnával, amit a kanapéról vett fel.

- Azért, mert közbeszóltam, vagy azért, mert ráébresztettelek, hogy odavagy érte!

- Én nem vagyok oda érte! – ellenkezett nagy hévvel, és még egy párnát kaptam cserébe.

- Ash! Kérlek, ne tagadd! Egyértelműen látszik rajtatok.

- De én gyűlölöm. Legalábbis eddig gyűlöltem. Nem szerethetek most belé! – csalódottan rogyott le az ágyra.

- Én is így érzek… - suttogtam halkan.

- Igen? Oh, igen. – pattant fel, és győzelmi táncot járt a szobában. – Szereted Kristent! Szereted Kristent! Szereted Kristent! Szereted Kristent! Annyira örülök neked Rob! – mint egy meteor, úgy robbant be a karjaimba.

Tényleg szerettem őt! Az érdekes az volt, hogy csak most vettem észre, hogy napok óta nem beszéltem Emilie-vel. Ami egyébként nem lenne az – mármint érdekes - sose tárgyaltuk meg minden napunkat egymással, hiszen ő is elég elfoglalt, és én is, ami valljuk be, a szakmánkkal együtt jár. A furcsa az, hogy egyáltalán nem zavart. Még csak nem is hiányzott, hogy itt legyen. És úgy tűnt, ő is elég jól érezte magát nélkülem.

- Én is Ash. De ha kérhetném, kicsit azért halkabban. A ház tele van zsarukkal és idegenekkel, és egyenlőre jobban örülnék annak, ha te és én tudjuk csak.

- El kell majd mondanod neki! Be kell vallanod!

- Nem lehet! Ő Michael-t szereti!

- Hidd el! Én tudom, hogy már nem szereti annyira, mint ezelőtt! Azt nem mondta, hogy téged szeretne, de én látom rajta, hogy bár azt játssza utál téged, ez csak színjáték.

- Nem hinném!

- Akkor majd meglátod, ha Kristen újra itt lesz! – drága barátnőm mosolygott.

Képtelen voltam elképzelni, hogy tényleg szeressen engem. Annyira máshogy viselkedik. Teljesen az ellenkezőjét vontam le abból, ahogy hozzám beszélt. Bár a gondolat, hogy viszont szerethet, csodálatos volt. De már az is,  hogy nem szereti azt az arrogáns seggfejet.

- Na jó! Inkább induljunk. Nekem még fel kell öltöznöm frakkba, hogy készen álljak az esküvőmre. – nem tudtam leplezni az undorom és a gúnyt.

***

Pár órával később már a templom előtt ültem a kocsimban. Egyedül. Még negyed órám volt arra, hogy bemenjek. Vagy ezerszer átgondoltam a tervet. Azt, hogy mit kell tennem, mit kell mondanom. A szerepemet gyakoroltam. Mintha egy film forgatása előtt állnék, csak hogy ez a valóság. Ahol nem vehetjük újra a jelenetet, nem beszélhetjük meg még egyszer utoljára a rendezővel, hogy akkor hogy is legyen. Ott az a tét, hogy a forgatás talán késik egy kicsit. Itt viszont Kristen élete. Ami mindennél fontosabb.

Kiszálltam a kocsiból, és bementem a templomba. Rég jártam itt, pedig kiskoromban minden Vasárnap itt voltam a szüleimmel. Mostanság nincs túl sok időm az ilyenekre.

Ott volt a nő. Tudtam hogy ő az, más nem is volt a templomba. Csak ő, meg a pap. Mikor észrevette hogy ott állok, felderült, és hangosan sikkantott.

- Rob! Drágám, hát itt vagy! – odarohant hozzám, és a karjaimba vetette magát. Az arcomat csókolgatta, majd a számra is akart adni egyet, de én eltoltam.

- Hát persze. De ezzel várjunk még egy kicsit. Előbb házasodjunk össze! – mosolyogtam rá mézes mázasan, hátha beveszi, és kezdhetjük.

Úgy tűnt sikerült, mert elindultunk az oltár felé. Mikor odaértünk köszöntem a papnak, és bemutatkoztam neki, mintha még nem találkoztam volna vele. Igazából jó színész volt, bár teljesen névtelen.

- A tanúk merre vannak? – kérdezte a pap.

A nő, akinek igazából még a nevét se tudom, meglepődött a kérdésen.

- Nincsenek tanúink. Így esküszünk.

- Tanú nélkül nem adhatlak titeket össze.

- Nem érdekel! Most kivételt tesz és kész, különben maga is meghal! – ez a mondat, egy templomban elég érdekesen hangzott. – Vagy maga miatt fog meghalni az a ribanc.

Ha nem lett volna nő, felpofoztam volna. Nem csak azért, mert Kris-ről beszélt így, hanem azért is, mert bár nem vagyok olyan vallásos, így azért mégse beszélhet egy templomban, egy szent helyen. De sajnos nő volt…

- Rendben! Akkor kezdjük is! Azért gyűltünk ma itt össze, Isten szent színe előtt, hogy részesei lehessünk e két ember szövetségének. A mai naptól fogva…

- Nem lehetne átugorni ezt a részt? – sietett. És feszült is volt. Látszott rajta, hogy legszívesebben már a feleségem lenne. Még csak az kéne…

- Robert Pattinson, hajlandó vagy feleségül venni ezt a nőt, mellette fogsz állni jóban rosszban, szegénységben, betegségben, míg a halál el nem választ?

- Van más lehetőségem? – olyan halkan suttogtam, hogy még én magam se hallottam. – akarom mondani Igen. Hát persze.

- Emma Jones, hajlandó vagy feleségül menni ehhez a férfihez, mellette fogsz állni jóban, rosszban, szegénységben, betegségben, míg a halál el nem választ?

- Ez csak természetes. Igen!

- Akkor mostantól férj és feleség vagytok. Megcsókolhatja a menyasszonyt  – ez volt az a pillanat, amit nem vártam. Megcsókolni őt!

Emma – most már a nevét is tudom – viszont boldogan közelített felém. Mikor megcsókolt, majdnem elhánytam magam. Most már biztos voltam benne, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy hol vagyunk, örültem, hogy nem teper le ott helyben. A végén nagy nehezen sikerült eltolnom magamtól, de még így is túl közel állt hozzám.

- És most! Emma! Kérlek, engedd el Kristent! Engedd el, és mi  már megyünk is a nászútra!

- Nászút? Szerveztél nászutat?

- Hát persze. Az én drágámnak mindent. – pocsékul színészkedtem, bár Emma ezt nem vette észre.

- Rendben. Akkor induljunk.

- És Kristen?

- Mit izgulsz már miatta ennyit? Nem tök mindegy?

- Megígértem az igazi barátjának, tudod, Michaelnek, hogy visszaviszem neki. Bár elég nagy baromság.

- Jó. Akkor menjünk.

Kivezettem a templom kapuján, majd beültünk a kocsimba. Senki nem volt a közelben, senki nem látott minket. Tom tényleg mindent elintézett. Egyetlen fotós se volt.

Az úton Emma nagyon sokat beszélt, mindig mondta, hogy merre kell menni, közben mesélt, hogy milyen az élete, mit csinál, milyen volt a gyerekkora, és persze hogy mennyire szeret engem.

Mikor odaértünk, eléggé meglepődtem. A ház, ahova megérkeztünk jó, hogy nem omlott össze. Borzalmas állapotban volt. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy nem itt lakik. Legalábbis a kinézete nem azt mutatta, hogy ilyen helyen él.

Emma kinyitotta a házat, és beengedett. A szívem egyre gyorsabban vert. Vártam, hogy végre láthassam Kristent.

- Kérlek! Már nagyon fáj a kezem. Legalább egy kicsit engedj a szorításon. – Kristen nyöszörgése a szomszéd szobából jött. Ahogy láttam egy szobából, egy fürdőből és egy előszobából állt az egész ház.

Próbáltam nem kimutatni mennyire fájdalmas, hogy ezt hallom. Nehogy Emma azt lássa, hogy érdekel.

- Maradj itt! Különben megölöm!

- Rendben!

Emma bement a szobába, majd becsukta az ajtót. Nem hallatszódott ki semmi. Már azt se tudtam mit csináljak, hogy ne érezzem azt a nyomást a mellkasomban. Tudtam, hogy a többiek végig követtek minket, láttam is a kocsiból, úgyhogy biztonságban éreztem magam. Ha bármi van, arról biztos értesülni fognak.

Leültem egy székre, ami ott állt a szobában, azonban rögtön össze is rogyott alattam. Elég hangos volt, de Emma nem jött ki, gondolom nem érdekelte, hogy mi történt.

A földön ültem, és a hátsó felemet is éreztem azért az esés következtében. Onnan már úgyse esek lejjebb. Nem bírtam tovább várni. Felhúztam a térdeim, és ráhajtottam a fejem. Mire kijött Emma mintha napok teltek volna el, pedig csak pár perc volt.

Kényszer és szerelem! - 12. fejezet

Sziasztok! Azt hiszem az utóbbi időkhöz képest, most egész gyorsan jött a következő fejezet. Ma délután úgy éreztem, kedvem van írni, és egy fél óra alatt befejeztem a fejezetet, remélem örültök neki. Csók, puszi, Toti ;)

12. fejezet

Az utóbbi pár napom borzalmas volt! A ház tele volt emberekkel, mégis teljesen egyedül éreztem magam. Vártam a pillanatot, hogy feláldozhassam magam. Hozzá kellett mennem ahhoz a nőhöz, akit nem hogy nem szeretek, de még csak nem is ismerek. A gondolatra, hogy talán ő lesz a feleségem, akivel le kell élnem a hátralévő életem, borzongás futott végig. Úgy képzeltem azzal leszek, akit igazán szeretek, akibe szerelmes vagyok. Miközben ezen gondolkoztam, a szemem előtt volt a kép, ahogy idősen, egy vidéki házban, a gyermekeimmel, az unokáimmal és persze Vele vagyok. Vele, akinek hosszú haja, telt ajkai, vékony, kecses lába az őrületbe kergetett.

Mióta beszéltem Tommal, még biztosabb voltam a dolgomban!

Péntek este volt, és Tom már megint nem volt itt. Folyton ment, intézte az ügyeket, a templom biztonságba helyezését, beszélt a pappal, hátha ő tud valamit arról az őrült nőről, szerzett még embereket, mesterlövészeket, kerestette Kristent, a sajtóval is beszélt, egy szóval mindent megtett. Tudtam, hogy igaz barátom, és hogy bármikor számíthatok rá, a legnagyobb bajban is, de ez most több volt annál. Nem nekem segített, hanem Kristennek, akit még csak nem is ismert személyesen.

Ashley gyakorta volt itt. Néha itt is aludt, ha hajnalban már nem akart haza menni. Segített a jelenléte. Talán ő volt az egyetlen, aki meg tudott nyugtatni. Mindig azt mondta: „Na ide figyelj Robert Pattinson, ne legyél már ilyen mélabú, most nem az Alkonyatot forgatjuk, hogy a szomorú, melankolikus Edwardot kelljen játszanod!” Ezekkel a szavakkal persze rögtön jobb kedvre derített, azonban azt is eszembe juttatta, hogy ha esetleg mégis forgatnánk, Kristen itt lenne, és nem kéne az életéért aggódnom. 

Taylor haverom épp egy filmet forgatott, úgyhogy csak akkor jött, amikor az ideje úgy engedte. Ash-sel egyre jobban kijöttek, néha még nevetgéltek, és csipkelődték is egymást, amit én nagyon jó jelnek vettem. Igazából szép pár lett volna belőlük, de egyenlőre ilyenről még álmodnom sem szabad… J

Michael a három napban jó, ha kétszer járt nálunk, hogy megkérdezze, milyen fejlemények vannak a barátnőjének eltűnése ügyében. Egyre jobban utáltam. Nem csak azért, mert egy arrogáns, képmutató fráter, hanem mert magáénak tudhatja Kris szerelmét.

Éjjel 11 óra volt már, lassacskán mindenki aludni tért, amikor megszólalt a telefon. A kijelzőn egy ismerős szám villogott…

***

Elfáradtam. Az arcom még mindig sajgott attól a pofontól, amit az ismeretlen nő adott, mikor Robbal beszélt. A csuklóim fájtak a kötéltől, amivel kivoltak kötözve az ágyhoz. A hátsó felem sajgott a több napi egy helyben üléstől. A lábaim elgémberedtek, bűzlöttem, mint egy hajléktalan, aki évek óta nem fürdött. Vagy két hete nem mostam fogat, a hajam olyan kócos volt, akár egy szénaboglya. Borzalmasan éreztem magam. Nem akartam, hogy bárki így lásson, mégis azért könyörögtem Istenhez, hogy valaki végre megtaláljon és kiszabadítson.

Nem értettem, hogy miért nem találtak még rám. Azért mégis csak egy elég híres színésznő vagyok, ennyi idő alatt még a rendőrség is a nyomomra bukkant volna. Én mégis azt vártam, hogy Valaki becsörtet ide, leüti azt az elmebeteg nőt, felkap az ágyról, és hazavisz. Valaki, aki már nagyon hiányzott. Nem akartam rá gondolni, csak még nehezebbé tette az itt létem.

Itt… De vajon hol is lehetek? A ház, amiben fogva tartottak, nem volt egy luxuslakás. Egy egyszerű fa házikó, valahol a vízparton. Reggelente hallottam ahogy a víz nekicsapódik a partnak, a madarak csiripelését, a friss eső illatot. Egész kellemes hely lenne, talán még boldognak is érezhetném magam itt, ha nem tudnám, hogy nem mehetek sehova.

A szobában nem volt más, csak az az egyszerű faágy, amin én feküdtem. Az ablakok be voltak reteszelve, a lámpa halványan pislogott, a levegő füllett volt, és kellemetlen dohos szag áradt egy szellőzőnyílásból.

Épp mozgattam a lábaimat, amikor hangokat hallottam az ajtó túl oldaláról. Reméltem, hogy valami ételt hoz az az átkozott nő, mert már korgott a hasam.

Az első napokban még ordibáltam, kapálóztam, rugdostam, de aztán rájöttem, hogy semmi értelme. Dühös voltam. A nőre, amiért ennyire bolond, hogy azt hiszi, hogy Rob majd feleségül veszi, csakhogy megmentsen engem. Jobban odavan ő magáért, és a drágalátos Emilie-ért, minthogy elfecsérelje az életét miattam. És persze mindettől függetlenül Robra is, hogy miatta vagyok itt.

Sajnos nem ételt hozott, csak belibegett az ajtón a tíz centis magas sarkújában, kezében a mobiljával, és leült mellém az ágyra.

A homályos fényben sosem tudtam rendesen megnézni, de azt láttam, hogy nem szép nő. Szolárium barna bőre szinte már taszító volt, a körmein olyan műkörmök voltak, hogy néhány férfi megirigyelte volna a hosszát, több kiló smink volt rajta, mint ahány kiló felesleg rajtam van, a mellei egy igazán jól sikerült műtétnek köszönhetően feszesen álltak pólója alatt, a szája akár két felfújt virsli. Undorító volt.

- Bogaram, most szépen felhívjuk a leendőbeli férjemet. – A hangja diadalittas volt, mintha már a templomban állna. -  Játszd azt, hogy megviselt vagy, és hogy szinte belehalsz a fájdalomba.

- Nem kell eljátszanom. – nyögtem fáradtam.

Tényleg úgy éreztem magam, hogy ha pár napon belül nem találnak rám, belehalok. Amúgy se szoktam sokat enni, a forgatások és az állandó rohanás közben csak este jövök rá, hogy aznap még alig ettem, de azért annál így is többet, amennyit ez a nő ad nekem.

- Pompás. Akkor most maradj egy kicsit kussba. – az utolsó szót csak úgy köpte. Mintha annyira utálna, hogy még ezt a szót se érdemlem meg az ő szájából.

- Hallo! Szívem? Én vagyok az! Csak gondoltam felhívlak, hogy megkérdezzem, milyen a legénybúcsút? Sokan vannak?... Mi? Nem tartasz bulit? De hát miért?... Minek? Mi az hogy minek? Hát azért, hogy az esküvőd előtt még kitombold magad!... Jaj, te kis butus! Nem kell aggódnod. A kis szajha tűrhetően van, bár szerintem nem bírja már soká. Azt hiszem, ha holnap nem házasodunk össze, meg kell halnia. – Ennél a kijelentésénél a hideg futott végig rajtam. Eddig is sejtettem, hogy lassan meghalok, de a tudat, hogy holnap meg fog ölni, megrémisztett.Az esküvő úgyse lesz megtartva, Rob ezt nem vállalná…

- Már megint minek akarod hallani azt a nyávogó hangját. Nem értelek. De ha ennyire ezt szeretnéd. – Megragadta a fejem a hajamnál fogva, és felhúzott, amennyire csak a kötél engedte. A karom ki volt csavarva, úgy éreztem, talán el is tört, a hirtelen mozdulattól,  úgyhogy nem tudtam visszatartani a sikolyt.

- Kris? Istenem, minden rendben? – hallottam Rob aggódó hangját, ahogy fogva tartóm a fülemhez emelte.

Megnyugtató volt a hangja. Egy ismerőst hallani ebben a pillanatban mindennél többet jelentetett, pláne hogy Rob nem csak egy ismerős volt.

-  Rob? Kérlek! Már nem bírom soká. Tudom, hogy utálsz, és hogy az se érdekel, hogy mi történik velem, de kérlek, ments meg valahogy! – a hangom még engem is meglepett. Gyenge volt és könyörgő.

- Egyáltalán nem utállak, Kristen Stewart! – ezt úgy mondta, hogy még akkor is elhittem volna neki, ha tudom, hogy kandi kamera. A hangja erősen, magabiztosan csengett, és az hogy a teljes nevemet kimondta, csak még jobban megerősített abban, hogy valami gond van vele.

Eddig utált, úgy ahogy én is, a hátunk közepére se kívántuk a másikat, és a forgatáson illetve a kötelező megjelenésen, nagy ívben elkerültük egymást. Azt hallani, hogy érdekli, mi van velem, az eddigiekhez képest akár a villámcsapás, olyan hirtelen jött. Ahogy a felfedezés is, hogy jól esett ezt hallanom. Hogy talán a szívem mélyén vágytam erre.

- Na jó elég legyen a bájcsevelyből. Holnap, drágám. Holnap! Álmodj szépeket. – a pityegés, ami megszakította a beszélgetést, mintha az életemet vágta volna el…

11.fejezet

Nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy most lettem csak kész... :/

11. fejezet

Robert Pattinson szemszöge

Csendben vártuk, míg Tom visszajön, és elmondja, mikorra várhatóak a munkatársai. Ashley-t megkértem, hogy menjen el nekem, és vegyen egy eljegyzési gyűrűt. Nagyon rossz ötletnek tartotta, de azért megtette a kedvemért. Bár semmi kedve nem volt hozzá, Taylor is vele ment, már őszintén féltettem húgocskámat, nehogy neki is baja essen… Tay mellett biztonságban lesz.

A következő napokban csak vártuk a hívást, de az csak nem jött. Tom lenyomoztatta a számot, de az egy eldobható telefonhoz tartozott, így nem kerültünk előrébb egy fikarcnyit sem. Eközben engem hazaengedtek, úgyhogy a lakásom lett azt új főhadiszállás.

Mindeközben nem telt el úgy még egy óra se, hogy ne gondoltam volna vagy százszor Kristen-re. Igaz, hogy nem vagyunk puszipajtások, de a bűntudat, hogy most miattam van életveszélyben, egyszerűen belülről mardosott. Emilie is rendszerint ott volt, csak akkor nem, mikor valami dolga volt. Próbált megnyugtatni, de nagyon nem sikerült neki. Egyszerűen képtelen voltam rá koncentrálni. Még este, míg ő mellettem aludt, vagy éppen simogatott, csak az járt a fejemben, vajon Kristen hogy van.

Azt hiszem szép lassan enyhült az ellenszenvem ellene…

Michael csak néha-néha volt nálam, rendszerint a várost járta, és megpróbált mindent megtenni annak érdekében, hogy megtaláljuk Kristen-t. Persze mostanra már a média is megtudta, túl sokáig nem tudtuk húzni. A déli hírekben ez volt a fő téma, minden újság címlapjáról Kristen arca mosolygott vissza ránk. Bárcsak most is látnám mosolyogni… Minden az én hibám volt. Még belegondolni is rossz volt, hogy mit tehet vele az az elvetemült nő.

Tay és Ashley időközben kezdte megkedvelni egymást. Úgy tűnik, a rossz dolgok mindenkit összehoznak… Még a legnagyobb ellenségeket is…

Erre én és Michael voltunk az egyetlen kivétel. Amikor ott volt nálam, egyszerűen nem bírtuk veszekedés nélkül… Talán azért sem, mert mindkettőnk fáradt volt, és feszültséget, ami napok óta termelődött bennünk, így engedtük szabadjára.

A 3. napon következett be az, amire már mindenki várt…

- Hallo. – mikor felvettem a telefont, először megkönnyebbültem, hogy végre felhívott ez az elmebeteg, de aztán eluralkodott rajtam az idegesség, hogy vajon minden rendben lesz-e…

- Szerbusz, drágám. Megvetted a gyűrűt? Már mindenhol Kristen eltűnéséről van szó, így gondolom, most is ott vannak nálad a zsaruk…

- Mi? Dehogy!

- Nem vagyok hülye, édesem! Na már most, hogy nehogy kifussunk az időből, gyors leszek! Gyere Szombaton délre abba a templomba, ahol megkereszteltek téged! Tudni fogod melyik az. Ne késs el! És ha csak egy zsarut is meglátok, a te drága Kristen-ed meg fog halni… - mikor ördögi hangon felkacagott, akkor már tudtam, hogy kár bármiben is reménykedni, nem fogjuk megtalálni Kris-t. Hozzá kell mennem…

- És honnan tudjam egyáltalán, hogy Kristen tényleg ott van veled? Lehet, hogy már meg is… szóval már… megölted… - nem tehettem ellene, a hangom meg-megcsuklott.

- Szóval nem hiszel nekem? Hát legyen! – hallottam a háttérben valami zajt, mintha kinyitottak volna egy ajtót, aztán becsukták. És akkor hallottam meg a hangot, ami a szívembe hasított. – Gyerünk, beszélj! Rob van a vonalban…

- Mmmh. Robert? Te vagy az?! Kérlek, segíts! – a csattanás, amit hallottam, borzalmas volt. Csak később jöttem rá, hogy épp egy pofont kapott Kristen.

- Hallgass már te ribanc, vagy kapsz még egyet! – csak halkan hallottam, és a háttérből, de jól tudtam, hogy Kristen-nek címezi.

Eluralkodott rajtam, egy olyasfajta düh, amilyet azelőtt még sosem tapasztaltam… Úgy éreztem, hogy muszáj segítenem annak az ártatlan teremtésnek, aki mindezt a szörnyűséget miattam éli át…

-         Rendben. Ott leszek. Egyedül. – Tomra nézve, először ijedtséget láttam a szemében. Tudtam, nagyon jól, hogy rájött, ezt nem a szerep miatt mondom, hanem komolyan gondolom. Ismer már annyira…

-         Remek. Én is így gondoltam. Szia, szerelmem. – mondta, majd lerakta a telefont.

-         Rob, nem mehetsz oda egyedül! Hallod! Ez nagyon veszélyes! És ha megöl??? – Tom úgy rontott nekem, mintha az anyukám lenne, aki nem engedi, hogy későn elmenjek otthonról.

-         Nem érdekel! Már nem érdekel semmi! Csak ki akarom szabadítani Kristen-t. És ha ő hal meg??? Ha miattam fogják megölni? Te tudnál élni ilyen bűntudattal a lelkedben?

-         Rob… - Ashley elhalt hangja arra kényszeríttet, hogy azonnal felé forduljak.

Lehajtott fejjel, összegörnyedve kuporgott az egyik fotelben, ami a nappali egyik kis sarkában volt.

-         Ne tedd ezt! Nagyon szeretem Kristen-t ezt te is tudod. De nem csinálhatsz ekkora úrültséget, hogy egyedül mész oda. A rendőrök simán elrejtik magukat, észre se fogja venni az a nő, hogy ők is ott vannak…

-         És ha…

-         Khm. Bocsánat, hogy megszakítom ezt a fontos beszélgetést, de még nem tudtam elmondani, hogy bemértük a helyet… Gondolom nem vette észre, hogy többet beszéltetek… Csak… - Tom egyik munkatársa halk volt, nem akart zavarni, de most ezzel az egy mondatával teljesen magára vonta a figyelmet a szobában.

-         Mi? Miért nem mondtad már előbb is? – Tom azonnal odarohant, végignézte a monitort, majd rám emelte hideg, kék szemeit.

-         Csak hogy egy olyan helyet mutat, ami nem létezik…

-         Remek. Akkor marad az a lehetőség, hogy elmegyek EGYYEDÜL a templomba, és hozzámegyek ahhoz a ki tudja milyen nőhöz…

-         Nem teheted ezt! – Ashley könyörgő hangja mindent elárult az érzelmeiről.

-         Nem! Nem hagyhatom, hogy Kristen miattam haljon meg!!! Elmegyek és kész!

-         Azt hiszem most jött el az az idő, hogy beszélnünk kell arról a fontos dologról! – Tom hangja ellentmondást nem tűrő volt.

-         Rendben.

Mikor beléptünk a hálószobámba, és becsuktam az ajtót, máris sokkal csendesebb és nyugodtabb lett minden.

-         Miről akarsz beszélni?

-         Rólad és Kristenről.

-         Mi van velünk?

-         Szereted őt?

-         Mi van? Dehogy? Én Emilie-t szeretem. – ekkora baromságot. Még hogy én? Szeretem Kristen?? Pff.

-         Nekem elmondhatod. És Rob… Látom rajtad. Amikor beszéltél most telefonon azzal a nővel… Mikor Kristen-t megütötte… - még most is megrándult az arcom, ahogy a düh eluralkodott rajtam.

-         Látod! Megint! Látom rajtad, hogy szereted…

-         De nem akarom szeretni… - rogytam le az ágyra… - Tudom, hogy ő Michael-t szereti, azt a taplót, aki nem is érdemli meg, és engem egy egoista, önző baromnak tart… És különben is, Emilie-t tényleg szeretem! – szinte könnyes szemmel néztem fel Tom-ra, a barátomra. Az arcom a kezembe temettem, és próbáltam nem arra gondolni, mikor Kristen elküld a francba.

-         Tudom. De Rob! Egyszerre két embert is szerethetsz.

-         Mégis hogy?

-         Mindkettőjüket szeretheted. Csak az a kérdés, kibe vagy szerelmes? Ki az, aki itt tart a Földön? Akiért reggel boldogan kelsz fel, mert láthatod?

Tudtam a választ. És ez megnyugtatott.

-         Menjünk vissza a többiekhez!

-         Szóval tudod. – nevetett Tom.

-         Persze, hogy tudom!

-         Akkor elárulhatod…

-         Ez inkább legyen az én titkom! – mosolyodtam el.

-         Ahogy akarod, haver. – pacsiztunk egyet, majd átölelte a vállam.

Visszamentünk a nappaliba, és volt egy olyan érzésem, hogy az egész társaság hallgatózott, de ezt különösebben egyikőjük arcán se láttam.

-         Megvan a terv! Az elkövetkezendő pár napban, mi megfigyelünk mindent, a hívásokat lenyomozzuk, ti pedig szépen készülődtök az esküvőre. A nő azt fogja hinni, hogy nincs egyetlen zsaru se, de mi ott leszünk, és lesből figyelünk, hogy ha kell, megölhessük azt a bolond nőt, ha bántani próbálná vagy Kristent vagy Robertet. Sajtó nuku. Az lenne a legegyszerűbb, ha ideköltözhetnénk hozzád… - nézett félve rám Tom.

-         Ezt ugye nem komolyan kérdezted? Az, és addig marad, ameddig csak akar. Hely van elég, mi más kell még. Az ügy érdekében bármit!

-         Remek. Akkor már csak várnunk kell a nagy napra!

Kényszer és Szerelem! - 10. fejezet

10.fejezet

Kristen Stewart szemszöge

Mikor kinyitottam a szemem homályosan láttam. Valami borzalmas bűz volt a szobában, rögtön fel is ültem az ágyamban, hogy megnézzem, mi az. Ám amikor felkeltem, csak egy üres, sötét szobát láttam magam előtt. Semmi nem volt benne, csak az a kényelmetlen ágy, amin feküdtem, és egy rácsos ablak. No meg néhány patkány. Legalább van „szobatársam”. Végig néztem magamon. A ruhám – egy sima farmer és egy póló - csupa kosz volt, és több helyen szakadt is. A kezem csupa kosz, és pár vér csepp is volt rajta. Amikor odanyúltam az arcomhoz, semmi különöst nem vettem észre, csak egy nagyobb vágást a jobb orcámon. Remek. George biztos totál ki lesz akadva, ha meglát. Már mindez megtörténik majd…

A végtagjaim fájtak, mozdulni se tudtam, csak ültem egyhelyben az ágyon, ami szinte olyan kemény volt, mintha a földön feküdnék. Ami azonban rosszabb volt, hogy a fejem úgy sajgott, mint még soha.

Oda akartam menni az ajtóhoz, kinyitni, és kiszaladni erről a borzalmas szobából, de még a pislogás is nehezen ment.

Egy vonat zaját hallottam a közelben, és önkénytelenül is az ablakhoz rohantam volna, de a futásból csak nehéz vánszorgás sikeredett belőle. Segítségért kiabáltam, de semmi haszna. A hang hamar elsiklott mellettem.

Az ajtó volt a következő célpont. Útközben tudatosult bennem, hogy több csontom is eltörhetett, a fájdalomból ítélve. Mikor próbáltam lenyomni a kilincset, és vártam a felemelő kattanást, a szabadulás jelképét, de semmi. Zárva volt.

Ledőltem a földre, és az arcomtól szinte fél centire szaladt el egy rágcsáló. Felsikkantottam, majd mikor egy csöppet kezdett visszaállni a szívverésem normális iramba, leengedtem a kezeim, amit odakaptam a fejemhez.

Leengedtem őket, és egy nagyot sóhajtottam, mintha azzal segíthetnék magamnak. Most jöttem csak rá, hogy elraboltak. Nem tudom ki, és miért, de rab vagyok.

Visszagondolva, nem is tudtam, hogy mi történt. Semmire sem emlékeztem abból a pár órából, amikor ez történhetett velem. Léptek zaját hallottam, majd a kulcsot a zárba. Próbáltam arrébb mászni, de kevés volt az időm, így az ajtó háton vágott. Újabb fájó pont a többi mellé.

Az alak, akit a mögötte világító fényben alig láttam, fölém tornyosult, ördögi hangon kacagott rajtam, majd ledobta mellém a tálcát, amin egy adag étel volt. Azt már nem tudtam ki venni, hogy micsoda, mivel csak egy massza volt, koszos tányéron. Mielőtt kilépett volna, hasba rúgott, amitől egy hatalmas nyögés szakadt fel a torkomból ami egészen a testem legmélyéről bukkant elő. Pokolian fájt. Minden izmom görcsbe rándult, feszültek, mint a gumi szalag.  Azonban a támadóm ezt egy csöppet sem érdekelt, kacagott egyet, majd kilépett az ajtón, becsapva maga után. Még esélyem sem volt arra, hogy kiszabaduljak.

Pár perc, és már nem éreztem semmit. A „gumik” kilazultak és én ernyedten terültem el a földön…

Robert Pattinson szemszöge

A hallottak után legalább 5 percig néma csend telepedett a szobára. Nem értettük. ÉN legalábbis nem tudtam felfogni. Hogy lehet valaki annyira elvetemült, hogy elraboljon egy embert csupán oly okból, hogy kikényszerítsen vele valamit? Akár pénzről van szó, akár egy esküvőről.

- Én… Én ezt nem értem… - Ashley szavait alig lehetett érteni. A sírástól és attól is, hogy a fejét elrejtette a párnába.

Aggódtam érte. Nagyon megviseli Kristen elrablása, és ha valami baja fog esni, abba bele hal. Ismertem Ashley-t, mint a tenyerem. Őt nem lehet csak úgy megnyugtatni. Bármit mondasz neki, ilyenkor nem hiszi el. Amit ő egyszer a fejébe vesz, nem lehet tőle eltántorítani.

- Te nyomorult! Miattad rabolták el Kristent! – Michael szinte ordított, odajött hozzám, és megpróbált megütni, de sem Tom, sem Tay nem hagyta.

Pár percig még kapálózott, és próbált kiszabadulni, azonban a fogva tartói igen erősek voltak. Mindez hiába való erőfeszítés volt Michael-től.

- Ez nem az ő hibája. Ez a te hibád! – Ashley próbált megvédeni, de Michael-nek most az egyszer teljesen igaza volt.

Ash felült az ágyban, és próbált neki támadni Michael-nek, de szerencsére az útjában voltam.

Túlságosan elszabadultak az indulataink, és Kristen miatt is feszültek vagyunk, így végülis érthető ez a viselkedés, de semmi értelme.

- Hagyd, Ash. Jól mondja. Az én hibám. Az ÉN egyik idióta rajongóm rabolta el. Ha Michael uraság akkor időben haza ér, ahogy Kristen-nek ígérte, akkor a csaj később próbálkozik – mondtam elkeseredetten.

- Pontosan. Ha nincs az ez elmebeteg nő, akkor ez az egész nincs! Szóval, ha te túl rosszul vagy még ahhoz, hogy gyűrűt vegyél, és elkezdj szervezkedni, segítek! Szívesen. – Most már az ő hangja volt gúnyos, és teljesen jogosan.

Úgy tűnik fordult a kocka.  

- Na ide figyelj, Michael. Vagy befogod, és abbahagyod a vádaskodást, vagy most azonnal kimész azon az ajtón, és vissza se jössz! – Ashley most már felnézett, olyan pillantással mérte végig Michael-t, amitől én már rég kiszaladtam volna a világból.

- Fejezzétek be! Ez most nem megoldás! – Nagyjából mindenki lenyugodott, Michael sem próbált már kiszabadulni, csak állt egyhelyben és a cipőjét fikszírozta. - Azt fogjuk tenni, hogy én hívok pár embert, aki segíteni fog, persze csak a legmegbízhatóbbak. Le fogjuk hallgatni a számod, és lenyomozzuk azt is, amelyikről az előbb beszéltél is. Megnézzük ki az, ki a tulajdonos, mindent! Amikor pedig legközelebb beszélni fogtok, akkor a helyét is meg tudjuk mondani, hogy hol van. És valószínűleg ott van Kristen is. Szóval nyugalom. A biztonság kedvéért, azért vegyél egy gyűrűt, hátha szükség lesz arra, hogy átverjük. Mikor is engednek ki?

Tom hangja teljességgel nyugodt volt, és hozzánk képest túlságosan is felnőttesen viselkedett. Mintha mi lennénk a kis pisis ovisok, ő meg a szülő, aki rajtakapott minket valami rosszaságon.

- Pontosan nem tudom. Elvileg pár nap. A dokik szerint már jobban vagyok, csak tudod, a megfigyelés…

Utáltam a kórházat, utáltam beteg lenni, mindent utáltam, ami dokikhoz kapcsolódik.  

- Igen, igen. Tudom, - mosolygott – emlékszel, mikor buli után eltört a csuklóm?

- Azt lehetetlen elfelejteni.

Visszagondoltam azokra az időkre, mikor Tom még nem volt rendőr, és én sem voltam mindenki által kergetett színész. Folyton együtt lógtunk, a haverokkal egyik buliból átmentünk a másikba, annyit ittunk, hogy egyetlen egy nap se voltunk józanok. Na igen, azok a szép napok. J Na igen, Tom-nak semmi baja nem volt, begipszelték a kezét, és utána minden rendben volt vele, azonban az orvosok még egy hétig bent tartották, mondván, csak megfigyelés. Szegény már totál ki volt készülve, hogy nem mehetünk bulizni, de aztán kamatostul bepótoltuk.

Az egész egyébként úgy történt, hogy Tom totál bekattant egy csajra, azonban neki ott volt a barátja is, aki kétszer akkora darab volt, mint én meg ő együttvéve. Tom felkérte a csajt táncolni, és a pasija még bele is egyezett, de aztán szegény gyereknek elment az esze, és elkezdte tapizni… azt hiszem Victoria-t, és a pasija nekirontott. Megpróbált elmenekülni, de megcsúszott a padlón, mert valami pia kivolt borulva, és akkorát esett, hogy elszáguldozott egészen a bárpultig, ott meg beverte a csuklóját, és visszahajlott a keze. Elég morbid látvány volt. Na, utána a pasi se akarta már megverni, eléggé kikészítette önmagát. Mi meg csak röhögtünk a haverokkal.

-         Na, inkább megyek hívom a többieket.

-         Rendben. És még egyszer kössz, Tom!

-         Semmiség, - mosolygott – egyébként majd beszélnünk kéne egy nagyon fontos dologról.

-         Valami gond van?

-         Öhm, mondhatni. Ha úgy vesszük. – A mosolyát még mindig nem lehetett levakarni a képéről, úgy ment ki a szobából is, hogy telefonáljon.

Ashley még egy utolsó gonosz pillantást köldött Michael felé, aztán visszadőlt a párnára, odabújt hozzám.

Azt hiszem, mindannyian a gondolatainkba merülve vártuk, hogy Tom visszajöjjön, és elmondja a híreket.

Remélem azért ez is tetszeni fog nektek, és sajnálom, hogy ilyen ritkán hozom a fejezeteket, de mostanában nem írok olyan sokat, valahogy nem jön az ichlet, meg ezernyi más dolgom is van, de örülnék, ha azért még élveznétek. :))) <3 Sok puszi nektek: Toti

Szavazás!!!!:)))

Sziasztok!
Épp egy versenyen veszek részt, és ezért nagyon szeretném megkérni minden kedves olvasóm, hogy szavazzon rám ezen a linken ( http://www.blogokversenye.blogspot.com/ ) , mert igazán fontos lenne nekem:))) És minél több kommentet írjatok, mert ezt is figyelembe veszi. Lécci segítsetek nekem:))) Köszönöm. <3
Millió puszi: Toti

Kényszer és Szerelem! - 9.fejezet

Sziasztok!
Milliószor bocsánat, bocsánat és bocsánat a késésért. Nyaralni voltam, és még át is kellett gondolnom pár dolgot, hogy hogyan is folytassam a történetet. Remélem azért izgalmas lett. :)))) Puszi: Toti

9.fejezet

Robert Pattinson szemszöge

-         Rob, haver. Mi van veled? Sokáig nyomod még ezt az ágyat? – mosolyogva lépett be az ajtón, de a szeme cseppet sem volt vidám.

-         Kössz, már jól vagyok. Pár nap és haza mehetek. – nekem csak egy fintort sikerült kipréselnem magamból. Odajött, kezet fogott velem, majd megveregette a vállam.

-         Az jó.

-         Térjünk a lényegre! Meg kell találnod Krist! – Michael – tőle megszokottan – bunkó volt Tommal. Mintha ő tehetne arról, hogy Kristent elrabolták. Ahelyett, hogy magát okolná. Jogosan.

-         Na ide figyelj, Michael, ha így beszélsz Tommal, most azonnal kimész azon az ajtón, és soha többé nem jössz vissza. Azzal nem segítesz, ha Tomon vezeted le a bűntudatod. – a vigyorom gúnyos volt, legalábbis annak szántam, bár a reakciójából sikerült is.

Csak hümmögni tudott. Tisztában volt azzal, ha akkor haza megy, Kristen most otthon lenne, és akár vele ölelkezhetne.

-         Szia. Ashley Greene. – nyújtotta a kezét Ash Tom felé, amit ő mosolyogva elfogadott.

-         Mintha nem tudná, hogy ki vagy. – Tay és Ash még mindig egymást szekálták.

-         Lehet, de én akkor sem vagyok olyan bunkó, hogy ne mutatkozzak be neki. – gúnyolódott az én kis hugicám.

-         Tom Melton. – rázta meg Ash kinyújtott kezét.

-         Először is tudnom kell, mi történt. Hogy mit tudtok. Rob barátom csak pár dolgot mondott, amiből nem derült ki számomra teljesen tisztán, hogy hogy esett ez a „baleset”.

-         Jól van. Akkor kezdem én. Úgyis én tudom a legkevesebbet. Nekem Tay mesélte, hogy mi történt, azt meg majd ő elmondja. Asszem én ezzel itt be is fejeztem. - letört voltam. Bár nem érdekelt annyira Kristen, inkább Ash és Tay, azért zavart, hogy csak ennyit tudtam segíteni nekik.

-         Engem Kris felhívott, amikor otthon volt. Vagyis a lépcsőn üldögélt, mert a kulcsát  a lakásban hagyta, és Michael még nem ért haza, és nem vette fel a telefont Kris-nek, mert neki fontosabb volt egy  hülye megbeszélés, mint a kedvese. – gyilkos pillantást vetett az imént említett felé, majd visszafordult Tom-hoz, hogy folytassa a történetet. -  Na mindegy. Épp beszéltünk, mikor egyszer csak felsikított, és hallottam valami zajt is, azt hiszem a telefonja esett le. Utána Kris még segítségért kiáltott, és dulakodás zaja is hallatszott. És akkor megszakadt a vonal. Nagyon megijedtem, de azért felhívtam Michael-t, gondoltam, megérdemli, hogy tudja, a barátnőjét elrabolták, de számára fontosabb volt valami barom megbeszélés. – Tay minden egyes percben, mikor Michael nevét kiejtette a száján, gyilkos pillantásokat küldött felé. Megértettem. – Oda mentem Kris-hez, de akkor már nem volt ott, csak a pulcsija, ami csupa kosz lett, és ki is szakadt. Ide hoztam, lent van a kocsiban. Akkor hívtam fel… Ashley-t…

-         Mikor felhívott itt voltam a kórházban Robbal. Miután leraktam, találkoztunk egy parkolóházban, ami közel van Kris lakásához, onnan pedig külön váltunk, és a környéken kerestük, őt és valami nyomot, hátha találunk valamit. De semmi. Aztán Rob hívott, hogy menjünk vissza hozzá, mert jössz, és itt vagyunk. – beszéd közben Ash hangja többször is megcsuklott: alig tudott beszélni.

-         Michael?

-         Engem még délután hívott fel, hogy mikor érek haza aznap, de akkor épp egy nagyon fontos megbeszélésen voltam, amint azt már elmondtam, vagy százszor, és nem tudtam volna haza menni. Megbeszéltük, hogy estére már otthon leszek, de nem tudtam elszakadni. Aztán hívott Taylor, hogy Kristen eltűnt, de nem tudtam eljönni, egyszerűen lehetetlen lett volna. Nagyjából ennyit tudok. – fintorgott.

-         Ez pontosan hánykor történt?

-         Olyan fél kettőkor hívott, és Tay pedig nyolc órakor? Nem tudom pontosan, de a telefonomban benne van.

-         Taylor, mikor beszéltél Kristen-nel?

-         Nyolc előtt pár perccel. Amint megszakadt a vonal, rögtön hívtam Michael-t.

-         Ezek szerint Kristen olyan háromnegyed nyolckor tűnt el, a lakásának a lépcsőházából.

-         Igen.

-         Nem tudja valaki, a lépcsőházban van kamera?

-         Van. – úgy tűnt Michael segíteni akart, de nem ment azzal túl sokra, hogy megmondta, van kamera.

-         Rendben. Ti maradjatok itt, senki ne menjen sehova. Én elmegyek Kristen lakására, megnézem a videót, bemegyek a lakásba, körülnézek, és jövök vissza. De maradjatok itt. Komolyan!

-         Kössz, Tom. – tényleg hálás voltam neki. Elég befolyásos, szóval valószínűleg bármit el tud intézni. Annyira reméltem, hogy megtalálja Kristen-t, persze csak Ashley miatt, hogy alig tudtam figyelni rá, míg beszélgettünk. A szívem sebesen vert, talán túl gyorsan is. Felnéztem rá, mélyen a szemébe néztem, és nem tudom mit látott ott, de meglepődve kilépett az ajtón…

Tom Melton szemszöge

Mikor kiértem a kórházból, beültem a járőr kocsiba, és elindultam Kristen Stewart lakása felé. Persze Robot kiskora óta ismerem, egy általánosba jártunk, a legjobb haverok voltunk, de mégis nehéz hozzászokni, hogy világhírű színész lett.

Ami a szemében volt. Az az aggódás Krsiten iránt. Még sosem láttam ilyennek. Mintha… nem, az nem lehet. Mindegy is.

Most arra kell koncentrálnom, hogy minél előbb megtaláljam Kristen-t. Vele még sosem találkoztam élőben, de biztos kedves. Bár Rob előszeretettel szidta nekem, bármikor csak találkoztunk, vagy beszéltünk. Mégis… Kristen olyan kis ártatlannak tűnt. De most nem ez a fontos.

Mikor odaértem a ház elé, bekapcsoltam a szirénát, és ott hagytam az utca közepén. A portán beszéltem az úrral, és rögtön le is játszotta nekem a felvételt, amire szükségem volt.

Odatekertük, ahol Krsiten-t elrabolták. Tisztán látszott, ahogy jön egy fekete ruhás ember, símaszkban, és a dulakodás is kivehető volt. Borzalmas volt látni. Elkértem a kazettát, majd megkértem a portást, hogy engedjen be Kristen lakásába.

A lépcsőházban találtam egy kisebb vér foltot, amiből rögtön vettem is mintát, és elpakoltam, hogy megnézzék, Kristené-e vagy sem. Az ajtón nem látszott, hogy feltörték volna, szóval egyértelmű, hogy Kristen volt a cél. Bent semmi különös nem volt. A szép lakás teljesen tiszta volt, minden a helyén, semmi szembe tűnő nem volt. Gyorsan végeztünk, közben felhívtam Garcia-t, hogy küldjenek ki egy csapat helyszínelőt. Persze csak titkosan.

Rob-nak igaza volt, jobb, ha a sajtó nem tudja meg. A portást is titoktartásra eskettem, és nem tűnt olyannak, aki elpletykálná valakinek.

Elköszöntem a portástól, majd beültem a kocsiba, és visszahajtottam a kórházba…

Robert Pattinson szemszöge

Miután Tom elment, nem bírtuk ki, hogy ne kapjunk össze.

-         Annyira undorító ez az egész. – halkan mondtam, de természetesen mindenki meghallotta, és felém kapta a fejét.

-         Mi, Rob? – Ash odajött hozzám, lefeküdt mellém, odabújt hozzám. Inkább nekem kellett megnyugtatnom őt, mint neki engem.

-         Hogy Kristen-t elrabolták, és ha esetleg Michael időben hazaér, és fontosabb neki a barátnője, mint valami hülye megbeszélés, akkor ez nem is történik meg. – gyilkos pillantást lövelltem felé, és mikor felnézett rám ő is hasonlóan nézett engem.

-         Na ide figyelj, neked ehhez semmi közöd, tudtommal ki nem állhatjátok egymást Kristen-nel, szóval mi lenne, ha nem játszanád el, hogy érdekel, mi van vele.

-         Igenis érdekel. Lehet, hogy nem kedvelem, nem bírom, de attól még ő is ember, és aggódom miatta. Ráadásul a húgom legjobb barátnője!!! – kiabáltam.

Ash mellettem sírt, az arca nem is látszott, a vállamba fúrta, és némán próbált sírdogálni. A haját simogattam, és próbáltam megnyugtatni – sikertelenül.

-         Oh, persze. És higgyem is el. – fújtatott.

Hirtelen kinyílt az ajtó és Tom lépett be rajta, kezében egy DVD tokkal.

-         Szerbusztok. Megvan a felvétel. – mutatta fel a kezében lévő lapos dobozt.

Az arca meggyötört volt, úgy tűnt, mintha nem akarná lejátszani a videót. Már csak ezért is látni akartam.

-         Mutasd! – ráparancsoltam, és odament a szobámban lévő TV-hez, és berakta a felvételt.

Odatekert, ahol Kristen volt. Először még csak az látszott, ahogy telefonon beszélget, utána pedig ahogy ott ül, és vár. Ashley agyon szorongatta a kezem, annyira félt, hogy mi fog történni. Később rájöttem, hogy volt rá oka.

A következő képkockák borzalmasak voltak. Kristen megint csak telefonon beszélt, ezzel még nem is lenne semmi gond, azonban a következő pillanatban megjelent egy fekete ruhás, sí maszkos alak, és Kristennek rohant. Felkapta, ütötte, verte, még egy kis vér is csorgott Kristen arcáról, ahol megsértette magát egy ütés közben. Ashley könnyei miatt már úszómedencében feküdtünk, legalábbis olyan érzés volt. Majdnem én is sírtam. Nem szeretem Kristent, még egy kicsit se, de azt, amit a felvételen láttunk, még a legnagyobb ellenségemnek se kívánnám. Borzalmas.

Kristen próbált ellenkezni, de végül tehetetlenségében elvitte az a fazon.

Megcsörrent a telefonom, és kis idő után, míg az éjjeli szekrényen kutakodtam, megtaláltam, és egy kis hezitálás után felvettem. Ismeretlen szám.

-         Hallo.

-         Robert?

-         Igen, ki az? Ki keres? – a hang el volt torzítva, pont ezért is döntöttem úgy, hogy kihangosítom, hogy mindenki hallhassa.

-         Nem ismersz. De én ismerlek. Ha élve akarod látni a drágalátos barátnődet, akkor mihamarabb veszel egy eljegyzési gyűrűt, mert összeházasodunk… - a vonal megszakadt, és rájöttem, a támadó csak egy nő lehetett. Az egyik rajongóm…